Elképesztő ok miatt késeltek meg egy ikerpárt New Yorkban

Vágólapra másolva!
Meghalt egy fiatal nő, ikertestvére pedig súlyos sérülésekkel került kórházba, miután egy férfi késsel támadt rájuk, amiért a lányok nem akarták őt visszajelölni az Instagramon. Az ikerpár életben maradt tagja sírva idézte fel nővére elvesztésének pillanatát.
Vágólapra másolva!

A 19 éves Samyia Spain ikertestvérével, Sanyiával és idősebb fiútestvérükkel mentek be egy brooklyni kisboltba rágcsálnivalóért március 17-én szombat hajnalban, amikor egy férfi odalépett hozzájuk.

A lányok bátyja a Daily News-nak elmondta, hogy húgai 

nem akarták viszonozni a férfi  Instagram-követését, amin az úgy felháborodott, hogy kést rántott elő, és rátámadt a két lányra.

késelés, New York, rendőrség
Samyia Spain 
Fotó: instagram.com / instagram.com

A helyiek úgy tudják, hogy a lányok és a támadó ugyanabba a szórakozóhelyre jártak, itt találkozhattak korábban. Ezután a férfi követte őket a kisboltba.

Amíg az üzletben sorban álltak, egy barátja szólt Sanyjanak, hogy egy férfi beszélget az ikertestvérével, aki már ekkor sem tűnt bizalomgerjesztőnek.

Azonnal elővettem a telefonom, és ráírtam, hogy jöjjön velem. A férfit pedig mindenki megpróbálta kilökdösni az üzletből"

- mondta a gyászoló Sanyia.

Később a két lány bátyjukkal együtt visszatért a kisboltba, hogy ételt vegyenek, ám ekkor újra összefutottak a férfival, akinél kés volt, és vele volt két barátja is. Még a brutális támadás előtt megfenyegette őket, hogy a kést az arcukba szúrja, majd meg is tette.

Mindkét lány súlyosan megsérült, Samyia már az üzletben elájult, később a kórházban belehalt a sérüléseibe.

Néhány évvel ezelőtt egy Komárom-Esztergom vármegyei férfi pedig klopfolóval támadt egy fiatal lányra, majd megerőszakolta, mert az nem akart járni vele.Egy kaposvári férfi pedig félholtra vert egy nőt, amiért nem akart lefeküdni vele.

Forrás: DailyStar

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!