Először jelent meg III. Károly a nyilvánosság előtt rákbetegségének diagnózisa óta

KAMILLA királyné; III. KÁROLY
III. Károly brit uralkodó és felesége, Kamilla királyné a húsvéti misére érkezik a windsori Szent György-kápolnába 2024. március 31-én.
Fotó: Neil Hall
Vágólapra másolva!
III. Károly király - az anglikán egyház legfőbb világi vezetője - és felesége, Kamilla vasárnap részt vett a windsori királyi rezidencia Szent György-kápolnájában tartott húsvéti istentiszteleten. Az egyórás ünnepi szertartás után a királyi házaspár személyesen köszöntötte az üdvözlésükre összegyűlt tömeget, és sok emberrel hosszasabban elbeszélgettek.
Vágólapra másolva!

A Buckingham-palota - a királyi család londoni hivatala - február elején jelentette be részletek nélkül, hogy a 75 esztendős III. Károlynál orvosai daganatos betegséget diagnosztizáltak, és az uralkodó kezelése megkezdődött.

A király ellátja hivatalos államfői teendőit, megkapja a kormányzati iratokat és rendszeres heti audiencián fogadja Rishi Sunak miniszterelnököt is. Hivatalos programokon azonban a diagnózis csaknem két hónappal ezelőtti bejelentése óta nem vett részt, és

 a vasárnapi windsori húsvéti szertartás volt az első alkalom, hogy megjelent a nyilvánosság előtt.

Nem volt jelen a kápolnában Vilmos trónörökös - Károly fia - és felesége, Katalin walesi hercegnő. Katalin tíz napja bejelentette, hogy nála is daganatos betegséget diagnosztizáltak, és jelenleg ő is kezelésben részesül.

A 42 éves hercegnő januárban hasüregi műtéten esett át, és az első orvosi szakvélemény az volt, hogy a beavatkozást nem rákos elváltozás tette szükségessé. A műtét a hivatalos tájékoztatás szerint sikeres volt, de 

az utána elvégzett vizsgálatok kiderítették, hogy mégis daganatos megbetegedésről van szó.

A Kensington-palota - Vilmos és Katalin londoni hivatala - sem a műtét okáról, sem a hercegnő betegségének pontos jellegéről nem közölt részleteket, és az sem ismeretes, hogy III. Károlynak milyen daganatos betegsége van.

A walesi hercegnő karácsony óta egyetlen hivatalos programon sem vett részt.

Állapotáról a brit sajtóban és a közösségi médiafelületeken számtalan találgatás keringett egészen addig, amíg Katalin személyesen be nem jelentette, hogy daganatos megbetegedéssel kezelik. Az udvar illetékeseinek háttér-tájékoztatói szerint a közeljövőben nem várható a hercegnő visszatérése közéleti feladatainak ellátásához.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!