Pénteki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold az Ikrek csillagjegyben halad, szemben áll a Nappal és a Marssal. Sokkal agresszívabbak és élénkebbek lehetünk, mint más napokon, a legszívesebben csak mennénk előre a saját magunk által meghatározott úton.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold az Ikrek csillagjegyben halad. Vállunkat, karunkat, kezeinket ne terheljük fölöslegesen, ellenkezőleg: kényeztessük ezeket a testrészeinket. Ez a nap tökéletes arra, hogy ápoljuk kezünket és vállainkat. Ha tehetjük, jelentkezzünk be a manikűröshöz vagy egy rövid masszázsra. Az is jó megoldás, ha otthon kényeztetjük egy kicsit kezeinket és megkérjük párunkat, hogy az esti film közben kicsit masszírozza meg az egész napos munka során elfáradt vállainkat. Ha valaki szívesen foglalkozik testépítéssel, az a mai napon különösen hatékonyan tudja karizmait erősíteni. A konyhai eszközökkel azonban vigyázzunk, mert ma nagyobb a veszélye annak, hogy megsértjük a kezünket, a seb pedig lassabban, fájdalmasabban gyógyulhat.

A Hold ma szemben áll a Nappal és a Marssal. Kicsit elégedetlenek lehetünk az életünkkel, ezért a fantáziánk világába, az álmodozásba menekülhetünk - vagy éppen ellenkezőleg, túlságosan is belevetjük magunkat az életbe, és mindenre agresszióval, túl erősen reagálunk. Ennek pedig néhány komoly veszekedés lehet a vége, még az apróságok miatt is. Ne legyünk türelmetlenek, inkább szemléljük reálisan az életet. Később tiszta lappal tudunk majd belevágni nagyszabású terveink megvalósításába, és ez hosszú távon is kedvező irányba változtathatja meg az életünket. A mai napot szánjuk inkább arra, hogy tervezgetünk.