Vágólapra másolva!
Los Angeles nyilvánosságra hozta hivatalos pályázati logóját és szlogenjét a 2024-es nyári olimpiára, amelynek Budapest is szeretne a házigazdája lenni.

Az amerikai metropolisz a "Kövesd a Napot" szlogennel szeretné Dél-Kaliforniába csábítani a világot, a kandidálás emblémája pedig egy szárnyaló alakot ábrázol, amely a szervezők magyarázata szerint

szimbolizálja.

Az ünnepélyes bemutatóra több mint száz olimpikon és paralimpikon gyűlt össze, s a pályázati bizottság képviselői mellett ott voltak a város vezetői is. Los Angeles, amely 1932-ben és 1984-ben már volt ötkarikás házigazda, Boston helyett ugrott be az Egyesült Államok pályázójaként, miután utóbbi város a csekély helyi támogatottság miatt visszalépett.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2017 szeptemberében, Limában dönt a 2024-es helyszínről. Budapest és Los Angeles mellett Párizs és Róma kandidál.