Később Verstappen kiállt még egyszer a bokszba, de már csak azért, hogy a friss gumival támadjon a leggyorsabb körért. Sikerült megfutnia, ami 1 pontot jelentett a kasszánál, de a hátránya 14 egységre nőtt a bajnokságban Hamilton mögött.
Szerinte csak az első versenyen küszködött a Mercedes. „Már az ottani futamon is erősebben mentek, mint vártuk, azóta pedig jobban megértették az autót, sokat javult a balansza. Elénk ugrottak, főleg a versenyeken bánnak jobban a gumikkal, mint mi, és jobb a tempójuk" – mondta.
Pérez ötödik lett
A másik Red Bullt vezető Sergio Pérez is ludas volt abban, hogy a Mercedes kivitelezhette a második kerékcserét Hamiltonnal, hiszen ha nem szakad le ennyire, erre nem lett volna lehetőség. A rosszul alakuló, számára 8. helyet hozó időmérő után azonban számítani lehetett rá, hogy sokat nem fog előrelépni, az 5. helyen intették le.