Vágólapra másolva!
A McLaren Forma–1-es csapatának vezérigazgatója, Zak Brown arra szólította fel a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA), hogy vessenek véget az istállók közötti szoros együttműködés lehetőségének.

A Red Bull és a Visa Cash App RB bármely másiknál szorosabb kapcsolatban áll a Forma–1-en belül, így néhányan attól tartanak, hogy a konstruktőri címvédő teljesítménye miatt javulhat fel a fiókcsapat is – ugyanis olyan szoros a két fél együttműködése, amilyen csak a szabályok adta kereteken belül lehet. Zak Brown korábban is hangsúlyozta, hogy a szoros kapcsolat és az, hogy két istálló azonos tulajdonban van, nem tesz jót a Forma–1-nek, és a napokban ismét megszólalt a témában.

Horizontal
Zak Brown keményen támadja a Red Bullt 
Fotó: AFP/Chandan Khanna 

„Én a sport nagyobb érdekeit tartom szem előtt. Ha megnézzük az összes többi nagy sportágat, akkor sehol sem lehet egyszerre két csapatod. 15 évvel ezelőtt persze még voltak A- és B-csapatok, de akkor még jóval nagyobb volt a különbség az élmezőny és a mezőny végén lévők között. 

Most viszont, hogy itt ez a remek költségsapka, lényegében mind a tíz csapat eléri a felső határát, így mindenki azonos feltételek mellett játszik"

 – idézte a Motorsport Zak Brown Sky Sportsnak adott nyilatkozatát

Brown felszólította az FIA-t is

A 2024-es autóját szerdán bemutató McLaren vezérigazgatója elárulta, az FIA-nak szerinte már ideje lenni tennie valamit a Red Bull és a Visa Cash App RB együttműködése ellen.

Az tehát, hogy egy vállalat két istállóval rendelkezik; elmondhatom, hogy amikor az FIA vagy az F1 Bizottság ülésein vagyok, a szavazatok mindig megegyeznek, még akkor is, ha az nem feltétlenül szolgálja az egyikük érdekeit. A konstruktőr definíciója egy olyan csapat, amely a saját szellemi tulajdonát alkotja meg, szóval azt gondolom, a sportban most mindenki azonos kártyákkal játszhat. Az A- és B-csapat megléte viszont nem felel meg ezeknek az azonos feltételeknek. 

A rajongók sem ezt akarják, szóval az FIA-nak tényleg kezdenie kell vele valamit”

 – mondta Zak Brown.

A Red Bull magyar idő szerint csütörtökön este, a csapatok közül utolsóként leplezi le az idei autóját.

Kapcsolódó cikkek