Kell az erős ellenfél, hogy ne az Eb-n koppanjunk

STORCK, Bernd
Telki, 2016. március 21. Bernd Storck szövetségi kapitány a horvátok elleni felkészülési mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján Telkiben 2016. március 21-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Bernd Storck sajtótájékoztatót tartott Telkiben, a Horvátország elleni barátságos meccsre készülő válogatott kapitánya megköszönte a szerződéshosszabbítást, beszélt a keretről, a sérültekről, és elmondta, sokat fog cserélni a horvátok ellen.
Vágólapra másolva!

Bernd Storcknak most a szövetségi kapitányi szerződését hosszabbították meg 2018-ig (az Origo ott volt a sajtótájékoztatón), és közben továbbra is él a korábban már megkötött, szintén 2018-ig szóló sportigazgatói szerződése. "Fontos a klubok munkája, számítok a vezetőségük munkájára, remélem, a továbbiakban is együttműködőek lesznek” – mondta Storck a sajtótájékoztató elején.

A horvátok elleni mérkőzésre rátérve a kapitány elmondta, gondot okoznak neki a sérülések, de nem halad rosszul a csapat felkészítésével, habár többen is vannak, akiknek fizikailag még utol kell érniük magukat.

Bernd Storck szövetségi kapitány a horvátok elleni felkészülési mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján Forrás: MTI/Illyés Tibor

„Készülünk a horvátok ellen, néhány sajnálatos tényezőt leszámítva elégedett vagyok szinte mindennel. Lovrencsics hiánya komoly gond, őt Bese Barnabás pótolja, aki nem egészen ugyanabban a pozícióban játszik. Kádár Tamás játéka is kérdéses, ő a hétvégi rangadót is sérülés miatt hagyta ki. Egyébként minden rendben, megérkeztek a játékosok az edzőtáborra. Két részre osztom a keretet, mert vannak, akiknek még fizikailag sok pótolnivalójuk van” – mondta Storck.

4-2-3-1-ben állunk fel a horvátok ellen

„Tudhatják rólam, nem az a fajta edző vagyok, aki kivár, hanem felkészülök az ellenfélből. 4-2-3-1-ben állunk majd fel, ahogy ellenfelünk is, ebből a szempontból is jó, hogy a horvátokkal játszunk. Mindenki személyre szabottan megkapta, mire számíthat az ellenfél játékosaitól.”

Bernd Storck edzést tart Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Ez a mérkőzés számomra is egy teszt. A játékosoknak meg kell mutatniuk, hogy az Eb-n is fel tudják venni a versenyt az ellenfelekkel. A második félidőben ezért biztosan sok cserét hajtunk végre. Azok a játékosok, akik most nem kapnak szerepet, majd a következő, májusi mérkőzésen bizonyíthatnak.”

„Szeretném látni, mit tud a csapat. Fontos, hogy megfelelően felkészüljünk, és mindenki megfelelő mennyiségű játéklehetőséget kapjon. Meg kell nézni, hol vannak a határaink, milyen hibáink vannak, miben kell még javítanunk.

Nem akarom, hogy meglepetés érjen minket az Európa-bajnokságon” – mondta Storck az erős felkészülési ellenfelek kapcsán. „Számomra a barátságos találkozók nem felkészülési mérkőzések, hanem tesztmeccsek, amelyeken a játékosaim bizonyíthatnak nekem, hogy nemzetközi szinten is megállják a helyüket. Úgy fogunk futballozni, mintha ez egy döntő lenne, azaz győzelemre fogunk játszani” - mondta a német szakvezető.

Bernd Storck mindjárt a levegőben Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A szövetségi kapitány megköszönte az eddigieket az alapembernek számító Leandrónak és Vanczák Vilmosnak, akik már nem szerepelnek a hosszú távú terveiben, így nemcsak a horvátok ellen nem lesznek ott a csapatban, de vélhetően soha többet.

A szurkolók miatt kéne nyerni

„A norvégok elleni sikert le kell zárni, de ugyanazzal az alázattal és hittel kell játszanunk, mint ellenük tettük. Ez a kiindulási pont, erre kell építeni.

Úgy kell játszanunk, mintha szombaton kezdődne az Eb”

- mondta Dzsudzsák Balázs csapatkapitány a telki sajtótájékoztatón.

A Bursaspor szélsője az MTI kérdésére kifejtette, nem az a fontos, hogy a horvátok miként játszanak, nekik a saját játékukra és elképzelésükre kell koncentrálniuk, mert ha sikerül megvalósítani az eltervezett dolgokat, akkor az eredmény sem lehet rossz.

Dzsudzsák Balázs Forrás: AFP

"A horvát futballisták is csak emberek. Nekünk kell elhinni, hogy ha minden rendben van velünk, akkor mi is tudunk jól játszani" - hangsúlyozta Dzsudzsák.

A ferencvárosi Nagy Ádám arról beszélt, kifejezetten örül az erős ellenfélnek, mert egy könnyed siker nem szolgálná a válogatott érdekeit. Szerinte a szombati mérkőzés tökéletes erőfelmérő lesz, mert mindenki számára kiderül, hol tart az éljátékosokhoz képest.

Egyenrangú partnerek lennénk

"A szurkolók miatt fontos, hogy ne kapjunk ki. De még ennél is fontosabb, hogy képet kapjunk, miben kell fejlődnünk, és egyenrangú partnerei legyünk a horvátoknak" - mondta Németh Krisztián, aki megfontolt döntésnek nevezte, hogy télen Katarba igazolt. A támadó hozzátette, még három forduló van hátra az ottani bajnokságból, utána pedig a kupasorozat rajtol, amelyben addig lesz érdekelt, amíg a csapata ki nem esik. Azt követően itthon készül majd.

A Magyarország-Horvátország mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik a Groupama Arénában, feltehetően telt ház előtt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!