Vágólapra másolva!
A tornasport nagyasszonya, a 48 évesen is aktív Okszana Csuszovityina kihagyja az idei világbajnokságot, hogy indulhasson az Ázsiai Játékokon, és a párizsi olimpiát is megcélozza.

Az üzbégek olimpiai bajnoka - aki az 1992-es ötkarikás játékokon ugrásban nyert aranyérmet - közölte, hogy a szeptember 30. és október 8. között a belgiumi Antwerpenben sorra kerülő vb-n nem indul, mert az időpont ütközik az Ázsiai Játékokkal, amelyet a kínai Hangcsouban tartanak szeptember 23-tól október 8-ig.

"Úgy döntöttem, megpróbálok kvalifikálni a jövő nyári olimpiára, oda pedig az út a jövő év első felében rendezendő világkupa-versenyeken keresztül vezet. Most edzek, és azt tervezem, hogy az Ázsiai Játékokon két számban is indulok" - mondta. - A lényeg, hogy elkerüljem a sérüléseket, aztán majd meglátjuk, mire jutok. Hogy mikor fejezem be végleg? Nos, addig edzek, amíg bírom, és mindaddig, amíg tetszik, amit csinálok."

Okszana Csuszovityina 48 évesen sem hagy fel a tornával Forrás: AFP/Loic Venance

Csuszovityina sokadszor hosszabbítja meg pályafutását, legutóbb 2021 júliusában, a tokiói ötkarikás játékokon jelentette be, hogy visszavonul a sportolástól. Aztán még annak az évnek októberében úgy döntött, hogy folytatja a versenyzést. Eddig nyolc olimpián vett részt, ami a tornasportban világrekord.

A pályafutása során a Szovjetunió és Németország színeiben is szereplő élő legenda első világbajnokságán, 1991-ben rögtön három érmet nyert, és kollekciójában a legértékesebb medálok sorában az olimpiai elsőség mellett három világbajnoki és egy Európa-bajnoki arany szerepel. Van olimpiai ezüstje is, a vb-kről négy második és négy harmadik helye, Eb-ken pedig kétszer állt a dobogó második és egyszer a harmadik fokán. Szülőhazája színeiben az Ázsia-bajnokságokon három ezüstöt és egy bronzot gyűjtött.