Vágólapra másolva!
Hiába a 9-0, ebből semmit sem lehetett érzékelni az elődöntőben.

Az egész EMEA Masters sokkolta a Macko Esports elképesztően jó teljesítménye, amelynek köszönhetően hiba nélkül hozták le a csoportkört, valamint a negyeddöntőt. A nemzetközi ötös abból a C csoportból jutott tovább veretlenül, ahol ellenfelük volt a torna legnagyobb esélyesének kikiáltott Karmine Corp is. Ilyen előjelek mellett nem lehetett azt állítani, hogy ne az olaszok lennének a Movistar Riders elleni széria esélyesei. Hiába azonban a statisztikák, a spanyol első osztály tavaszi és nyári legjobbja olyan simán gázolt át Vzzéken, hogy a csizma adta a másikat.

Már a hőskiválasztási és -tiltási fázisnál érzékelni lehetett, hogy sokkal jobban felkészült ellenfeléből a Movistar Riders. Hiába játszotta három alkalommal is Six10 Tristanát, egyszerűen mindig volt válasza a yordle-re Fresskowynak. Az alsó ösvényen Vzz árnyéka volt csak önmagának, amely visszaesést könyörtelenül kihasználta Supa. Tulajdonképpen nem lehet kiemelni csak egy játékost a spanyol oldalról, ugyanis mindenki tökéletesen tette a dolgát a Bo5-ben. A 3-0-s végeredmény mutatja, hogy a Macko esetében semmit sem számított, hogy az előző kilenc összecsapásuk mindegyikéből ők kerültek ki győztesként. Az elődöntőben ránehezedő terhet jobban bírták el Ismáék, ezért velük talákozhatnak majd szeptember 8-án azok a nézők, akik ellátogatnak Montpellier-be.

Ma este a Karmine Corp és a Team GO együtteseinek játékában lehet gyönyörködni, a két francia óriás kissé viszontagságos úton jutott el a legjobb négy közé, ami garantálja az izgalmakat.