Vágólapra másolva!
A délkelet-ázsiai országok számára kétévente kiírt Suzuki-kupa döntőjének első mérkőzésén Malajzia 3-0-ra nyert Indonézia ellen, de a meccs nem az eredmény miatt maradt emlékezetes, hanem azért, mert a második félidőben egy időre félbeszakadt az indonéz játékosokat lézerrel zavaró maláj drukkerek miatt.

A meccsnek komoly diplomáciai utóélete lett, Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnök például tiltakozást készül benyújtani a lézerezés miatt, amely azt eredményezte, hogy a második félidő elején nyolc percig állt a játék.

A malájok a folytatásban tizenkét perc alatt szerzett három góllal komoly előnyt harcoltak ki a visszavágóra, ami így sem lesz lefutott, mivel a tornán Indonézia egyszer már legyőzte Malajziát, méghozzá 5-1-re.

A két ország közötti viszony egy ideje már meglehetősen feszült, az indulatok legutóbb akkor szabadultak el, amikor Indonézia azzal vádolta meg Malajziát, hogy reklámcélokra, a maláj turizmust népszerűsítő kampányhoz használt fel egy indonéz népdalt.

A mostani incidens sem tett jót a feszült hangulatnak, a maláj drukkerek többször is lézerrel zavarták az indonéz játékosokat, ugyanezt az elődöntőben is megtették, akkor a vietnámiakat molesztálták hasonlóképpen.

Andi Mallarangeng, az indonéz sportminiszter már panaszt tett az Ázsiai Labdarúgó Szövetségnél az eset miatt, de nem valószínű, hogy a visszavágó előtt bármilyen döntés születne.