Vágólapra másolva!
Kubatov Gábor az élvonalbeli labdrúgó-bajnokságban címvédő, és az ősszel a Bajnokok Ligájában nagyszerűen teljesítő Ferencváros elnöke elmondta, szinte mindenben egyetért Csányi Sándorral, egyetlen, ám annál fontosabb dolgot kivéve.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnök csütörtökön tartott háttérbeszélgetést, majd interjút többe között az Origónak is, ahol kifejtette véleményét arról, hogy ugyan nagyon büszke a Ferencváros és az Európa-liga-induló MOL Fehérvár teljesítményére, de sajnálja, hogy mindkét csapatban nagyon sok külföldi futballista játszik.

"Valóban nincs sok magyar egyszerre a pályán, azonban nézzünk a színfalak mögé – idézi a Nemzeti Sport Online Kubatov Gábort.

Kubatov Gábor egy fontos dologban nem tud igazat adni Csányi Sándornak Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az ő áruk azonban olyan magas, hogy elérhetetlenek az FTC számára. Szintén ehhez a témához kapcsolódik, hogy a fiatal magyar labdarúgókért sokszor irreálisan nagy összegeket kérnek el a hazai egyesületeik, azaz hiába próbáljuk meg idecsábítani és fejleszteni őket, egyszerűen túlzó az az ár, amit megpróbálnak kapni értük.

A Juventus elleni hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésen például négy magyar is kezdőként lépett pályára, ők négyen – Dibusz Dénes, Lovrencsics Gergő, Botka Endre és Sigér Dávid – egy mérkőzéstől eltekintve az összes BL-összecsapáson lehetőséget kaptak, miközben a világ futballjában azt látjuk, hogy egy olyan kivételes sztárcsapat, mint a Juventus, ellenünk egyetlen olasz játékossal, Bernardeschivel állt fel hazai pályán, és csereként is csak egy olasz állt be, Chiesa, ráadásul éppen a honfitársa helyére. De a kivételes utánpótlásáról híres FC Barcelonában is csak három spanyol kezdett az ellenünk vívott mindkét BL-összecsapáson" – mondta a zöld-fehér klub elnöke.

A teljes cikket ide kattintva tudja elolvasni.