Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójában a Debrecen hazai pályán fogadta a Zalaegerszeg csapatát. Az első félidőben nem szereztek gólt a csapatok, majd a második félidőben Kiziridisz remek szólója után megszerezték a vezetést a hazaiak. A Zalaegerszeg hiába támadott, gólt nem tudott szerezni, így a Debrecen megnyerte a meccset.

Debrecen a Mezőkövesd elleni otthoni győzelemmel kezdett a bajnokságban. A hajdúságiak hazai pályán a legutóbbi négy meccsükön veretlenek (3 győzelem, 1 iksz), és közben csupán 1 gólt kaptak. A Zalaegerszeg a horvát Osijek ellen az Ekl-ben elszenvedett két vereség és a Kisvárda elleni hazai bukta után az MTK ellen először nyert tétmeccset ebben az idényben.

Már a 2. percben veszélyeztetett a hazai csapat: Loncsar passzolt az az üres területbe Manrique-nek, a spanyol támadó lövése azonban nagyon gyengére sikerült, és mellé ment. Jobban kezdett a Debrecen, de bő negyedóra múlva a Zalaegerszegg is gólt szerezhetett volna: Tajti húzott jobbról befelé, majd lőtt tizenegy méterről, de a labda fél méterrel a bal sarok mellett ment ki.

A veszélyes helyzet után a Debrecen támadójátéka megtorpant, a zalaiak vették át a kezdeményezést.

A 35. percben Senkó lábbal igyekezett előrerúgni a labdát, de nem figyelt, és az előtte álló debreceni támadóra rúgta azt. Szerencséje volt a zalai csapatnak, hogy nem lett belőle gól. A 42. percben a meccs legnagyobb helyzete maradt ki: Sajbán remek ütemben passzolt vissza a tizenhatoson belül az érkező Tajtinak, akinek lövése lepattant, de végül visszakerült hozzá a labda.

A zalaegerszegi játékos zseniális csellel újra helyzetbe került, de az újabb lövését viszont Mojzis kivédte.

A félidő gólnélküli döntetlennel ért véget.

A második félidő első harminc percében nem igazán forogtak veszélyben a kapuk. A 63. percben Dzsudzsák, Mance, és Kiziridisz is beállt csereként, a hazaiak így akartak fríssiteni a vérszegény támadójátékukon. Ennek ellenére a 66. percben Ikoba lövését nagy bravúrral védte a hazaiak kapusa, majd Tajti beadásáról Mim alig centikkel maradt le. A 73. percben Kiziridisz lövése alig kerülte el a zalaegerszegi kapu jobb alsó sarkát.

Fontos meccset nyert a Loki az NB I-ben Forrás: dvsc.hu

A 83. percben aztán megszerezte a vezetést a Debrecen:

a remekül beálló Kiziridisz három ember között is elment, majd tizenkét méterről kilőtte a jobb alsó sarkot.

A zalaiak rengeteg labdát íveltek a csatáruk, Ikoba felé, de ezekből nem alakult ki nagyobb helyzet. Az öt perc hosszabbítást kihúzta a Debrecen, és ezzel megnyerte a meccset.

1. félidő
32Daniel Milovanovikj
28Daniel Milovanovikj
2. félidő
95Alexandros Kiziridis
92Eduvie Ikoba
88Bence Gergényi
87Brandon Domingues
85András Huszti
83Alexandros Kiziridis
80József Varga
64Nimród Baranyai
64Botond Vajda
64Ádám Bódi
59Szabolcs Szalay
59Máté Sajbán
Összeállítások
DVSC4-2-3-1
ZTE FC4-4-2
Football Pálya
94
Dusan
Lagator
89
Alexandros
Kiziridis
77
Márk
Szécsi
22
Botond
Vajda
33
József
Varga
27
Ádám
Bódi
25
Nimród
Baranyai
20
Stefan
Loncar
17
Donát
Bárány
15
Christian
Manrique
14
Meldin
Dreskovic
97
Dániel
Németh
18
Bojan
Sankovic
23
Daniel
Milovanovikj
77
Szabolcs
Szalay
37
Attila
Mocsi
9
Máté
Sajbán
33
Oleksandr
Safronov
55
Zsombor
Senkó
17
András
Huszti
11
Norbert
Szendrei
10
Mátyás
Tajti

DVSC

Kezdők
94Dusan Lagator
89Alexandros Kiziridis
95
83
77Márk Szécsi
22Botond Vajda
64
33József Varga
80
27Ádám Bódi
64
25Nimród Baranyai
64
20Stefan Loncar
17Donát Bárány
15Christian Manrique
14Meldin Dreskovic
2Alexander Mojzis
99Brandon Domingues
87
16Balázs Megyeri
1Marko Milosevic
21Oleksandr Romanchuk
23Dorian Babunski
18Hamzat Ojediran
10Balázs Dzsudzsák
31Zsombor Bévárdi
45Antonio Mance
67Joao Oliveira
29Erik Kusnyir
Cserék

ZTE FC

Kezdők
97Dániel Németh
18Bojan Sankovic
23Daniel Milovanovikj
32
28
77Szabolcs Szalay
59
37Attila Mocsi
9Máté Sajbán
59
33Oleksandr Safronov
55Zsombor Senkó
17András Huszti
85
11Norbert Szendrei
10Mátyás Tajti
80Milán Klausz
27Bence Bedi
14Barnabás Kovács
12Eduvie Ikoba
92
8István Soltész
6Gergely Mim
4Zoran Lesjak
95Márton Gyurján
44Bence Gergényi
88
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista