Vágólapra másolva!
Egy vizsgálatból kiderült, hogy a Manchester United legendája, Sir Bobby Charltont néhány nappal a halála előtt baleset ért a knutsfordi idősek otthonában.

A világbajnok angol labdarúgó élete utolsó időszakát a Knutsfordban található The Willows nevezetű idősek otthonában töltötte, amely demens betegek gondozására specializálódott – számolt be róla a BBC Sport. A brit lap azt is kiderítette, hogy a vizsgálatok alapján az október 21-én, 86 évesen elhunyt legenda néhány nappal a halála előtt elesett.

Sir Bobby Charlton október 21-én halt meg Forrás: AFP/Ben Stansall

A Cheshire-i halottkém, Jacqueline Devonish a szerdai meghallgatáson arról beszélt, hogy Charlton elvesztette az egyensúlyát, amikor megpróbált felállni egy székről, majd nekiesett ablakpárkánynak és valószínűleg egy radiátornak is nekicsapódott. Bár ezt követően Charlton teljes testét átvizsgálták, az idősek otthonában dolgozó személyzet nem észlelt látható sérüléseket, és azt is feljegyezték, hogy a mozgásából sem lehetett arra következtetni, hogy megsérült volna. A mentőket akkor hívták a gondozóotthonba, amikor később duzzanatot észleltek Sir Bobby hátán, ekkor egy helyi kórházba vitték kivizsgálásra, mielőtt a Macclesfield Generalba szállították volna. Az angolok egykori klasszisa öt nappal később meghalt.

Az 1966-os vb-győztes támadó temetése november 13-án lesz.