Nicole Kidman nem is számíthatott rá, hogy megkapja ezt a díjat

Nicole Kidman
Nicole Kidman az AFI életműdíjának átadó ünnepségén
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
A több mint 40 éve pályán lévő Nicole Kidman megkapta az Amerikai Filmintézet életműdíját.
Vágólapra másolva!

Nicole Kidman munkássága elismeréseként életműdíjat kapott az AFI néven ismert American Film Institute-tól, vagyis az Amerikai Filmintézettől. A díj különlegessége, hogy alapvetően amerikai színészeknek és színésznőknek ítélik oda, Kidman első ausztrálként kapta meg – noha az Egyesült Államok területén, Hawaiin született.

Maga a színésznő egyébként a világmozi képviselőjének tartja magát, a világ minden tájáról dolgozott együtt elismert rendezőkkel, többek között Stanley Kubrickkal (Tágra zárt szemek), Jane Campionnal (Egy hölgy arcképe), Park Chan-wookkal (Vonzások), Sofia Coppolával (Csábítás), Baz Luhrmann-nal (Moulin Rouge!) vagy Jonathan Glazerrel (Születés).

Nicole Kidman az 1983-as BMX banditák óta összesen 95 filmben és sorozatban szerepelt,

legutóbb a Hongkongban játszódó Máshonban láthattuk, amelyben a kisfiát elveszítő édesanyát játszott. Több mint 40 éves pályája során négyszer jelölték Oscarra (Moulin Rouge!, Engedd el!, Oroszlán, Az élet Ricardóéknál), Az órákért, Virginia Woolf megformálásáért pedig 2003-ban meg is kapta a díjat.

Az ausztrál filmintézet már 1987-ben elismerte a Vietnam című minisorozatért, de számos jelölés mellett öt Golden Globe-ot is begyűjtött (Majd' megdöglik érte, Moulin Rouge!, Az órák, Hatalmas kis hazugságok, Az élet Ricardóéknál), a Hatalmas kis hazugságokért pedig két Emmy-díjat is kapott. 2017-ben a Cannes-i Filmfesztivál 70. évfordulós díját szintén hazavihette, az AFI mostani díja azonban számára is különleges megtiszteltetés.

Mitől különleges a mostani életműdíj?

"Az előttem díjazottak listája teszi különlegessé. Igazából ledöbbentem, mert olyan kevesen vannak, és nincs köztük egyetlen ausztrál sem. El voltam ájulva tőle" – mondta egy friss interjúban a Hollywood Reporternek.

Nicole Kidman az interjúban azt is elárulta, hogy furcsa volt számára visszanézni a videomontázst, amelyet mintegy 80 filmjét és sorozatát végignézve állított össze az AFI elnöke, Bob Gazzale. 

Nem vagyok olyan ember, aki visszatekint. Én mindig előre nézek.

Ez viszont arra kényszerített, hogy visszanézzek, ami nagyon kellemes volt. Ami szemmel látható volt, hogy beutaztam a világot, mert szinte minden országból származó rendezőkkel dolgoztam. Nagyon sok különböző helyre utaztam a világon, ahol filmeket forgattam, és rengeteg alkotóval dolgoztam együtt – görög, koreai, angol, ausztrál, amerikai, dán szerzőkkel. Az Amerikai Filmintézet kitüntetése hatalmas megtiszteltetés számomra, mert Amerikában születtem, de ausztrál szüleim vannak, ezért is van kettős állampolgárságom. Mindig is úgy éreztem, hogy Amerikába jövök, és Hollywoodban fogok filmeket készíteni. De valójában mindenhol akartam filmeket készíteni. Látni akartam a világot" – magyarázta.