Ez a legnagyobb gödör, amelyet ember valaha ásott a Földön - képek

Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb gödre, amelyet ember alkotott, az amerikai Utah államban, Salt Lake City-től nem messze található. Turisták is látogatják.
Vágólapra másolva!

A Bingham-kanyon rézbányája egy külszíni bánya a Utah állambeli Salt Lake Citytől délnyugatra, az Oquirrh-hegységben. A helyiek körében inkább Kennecott rézbányaként ismert lelőhely a Rio Tinto vállalat tulajdonában áll, amely egy brit-ausztrál multinacionális vállalat.

A környéken a rézércet először 1848-ban fedezte fel a Bingham-kanyonban két testvér, Sanford és Thomas Bingham, Erastus Bingham fiai, akik ott legeltették marháikat. 

Akkor azonban még nem indult be kitermelés, erre egészen 1863-ig kellett várni. Az 1906 óta működő jelenlegi bánya legnagyobb mélysége 1210 méter, a szélessége 4 kilométer, és 770 hektáron terül el. A bánya a legnagyobb mesterséges ásatás és a világ legmélyebb külszíni bányája. Úgy tartják, hogy több rezet termelt, mint bármely más bánya a történelem során.

A bányában 2013 áprilisában hatalmas földcsuszamlás történt, amelyet 2013 szeptemberében egy kisebb követett. Valószínűleg ez volt a valaha történt legnagyobb nem vulkáni eredetű földcsuszamlás Észak-Amerikában. Mivel a bánya meredek falai nagy földcsuszamlásveszélyt jelentettek, korábban interferometrikus radarrendszert telepítettek a talaj stabilitásának figyelésére. 

A rendszer által kiadott figyelmeztetéseknek köszönhetően a bányászati tevékenységet előző nap leállították a csúszásra való tekintettel, és személyi sérülés nem történt.

Más, régebbi bányászati tevékenységhez hasonlóan ez is káros környezeti hatásokat gyakorolt a halak és a vadon élő állatok élőhelyére, valamint levegő- és vízszennyezéssel járt, ami egészségügyi veszélyeket jelentett a környező lakosságra. Az 1990-es évek eleje óta a bánya működtetője több mint 400 millió dollárt költött az érintett területek megtisztítására, hogy elkerülje a szankciókat.

Kattintson az alábbi képre, és nézze meg galériánkat a gigantikus bányáról!

Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban
Rézbánya az amerikai Bingham-kanyonban

Ennek ellenére a bánya a turizmus térképére is felkerült, hiszen a turisták is látogathatják. A látogatókat fél óránként induló kisbuszokkal viszik el az egyórás kirándulásra, a megállókban remek fotókat készíthetnek a bányáról, közben pedig megismerkedhetnek a történetével, illetve a kitermelés részleteivel is. A bányát 1966-ban nemzeti történelmi nevezetességnek nyilvánították.