Gasztroutazás tányéron: az úti cél Lettország

lett ételek
Vágólapra másolva!
Ahhoz, hogy jobban meg tudjunk érteni egy kultúrát, egy nemzetet, meg kell ismernünk a gasztronómiáját. Így van ez Lettország esetében is, ahol eleinte néhány étel furcsának tűnhet, ám az első pár falat tartogat némi meglepetést: sokkal finomabbak, mint azt előre gondolnánk.
Vágólapra másolva!

A rozskenyér rendkívül népszerű Lettországban, és rengeteg különféle fajtája van; beleértve a sötét vagy a kovászos és édes rozskenyeret. A lettek szeretik ezzel kísérni a legtöbb ételt, reggelire pedig hagyományosan vajjal, sajttal és sonkával enni.

Egyedülálló lett étel a céklaleves, amely valóban furcsán hangzik.

Ám ez még nem minden, hiszen vannak, akik kefirrel, céklával, uborkával, tojással és gyógynövényekkel készítik. A kezdeti viszolygás ellenére érdemes legalább megkóstolni, ha az országban járunk.

Ha a hideg céklaleves mégsem lenne olyan vonzó, szóba jöhet még a kenyérleves is – bár ezt Lettországban desszertnek tekintik.

Rozskenyérből készül cukorral, aszalt gyümölcsökkel és tejszínhabbal.

Egyedülálló lett étel a céklaleves Forrás: Shutterstock

Lettországban ősszel az emberek az erdőbe kirándulnak, hogy friss gombákat gyűjtsenek. Rengeteg hagyományos lett étel készül gombából,

de a legfinomabb a sóval, rozskenyérrel, gyógynövényekkel és vajjal sült vargánya.

Mivel a Balti-tenger mellett fekszik, nem csoda, hogy a halak is kiemelt helyet kapnak a gasztronómiában. A legelterjedtebb a tőkehal és az angolna, de sok mást is esznek még. Fontos alapanyag a gomba és a halak mellett a burgonya is.

Könnyen termeszthető, ezért olyan közkedvelt. Nem véletlen, hogy annyira szeretik a burgonyapalacsintát – különösen tejföllel.

Szintén egyedülálló az az erjesztett gabonaital, amely (láss csodát!) rozskenyérből készül. Noha nem tekintik alkoholos italnak, legalább 1,2%-os az alkoholfoka. Íze hasonló a söréhez, ám valamivel édesebb.

Próbáljuk ki a következő recepteket!

Forrás: Latvian eats

Paradicsomos rántotta reggelire

Hozzávalók:

  • 1 evőkanál vaj
  • 1 nagy paradicsom, apró kockákra vágva
  • 2 tojás
  • 2 evőkanál tej, tejszín vagy tejföl
  • só és bors

Elkészítés:

Verjük fel a tojást a tejjel, majd melegítsük fel a vajat egy serpenyőben.
Amikor a vaj megolvadt, pirítsuk rajta a paradicsomot pár percig, azután öntsük bele a tojást.
Ízesítsük sóval és borssal.

Forrás: Latvian eats

Lett húsgombóc, vagyis kotletes ebédre

Hozzávalók a húsgombóchoz:

  • 500 g sertésborda, darálva
  • 2 evőkanál zsemlemorzsa
  • 1 tojás, enyhén felverve
  • 2 evőkanál tejföl
  • 1 evőkanál növényi olaj
  • só és bors ízlés szerint

Hozzávalók a salátához:

  • ½ fej saláta
  • ½ csésze író
  • 2 evőkanál tejföl

Elkészítés:

Keverjük össze egy tálban a sertéshúst, a zsemlemorzsát, a tojást, a tejfölt, a sót és a borsot.
Készítsünk belőle golyókat – minden golyó két evőkanál húskeverékből készül.
Melegítsük fel az olajat egy serpenyőben és süssük meg a húsgombócot.
Keverjük össze a vékonyra szeletelt salátát az íróval és a tejföllel. Sózzuk meg ízlés szerint.
Tálalhatjuk főtt burgonyával.

Forrás: Latvian eats

Töltött paprika vacsorára

Hozzávalók:

  • 6 piros paprika
  • 1 hagyma
  • 500 g sertésborda, darálva
  • ½ csésze főtt rizs
  • 1 sárgarépa
  • 2 evőkanál paradicsompaszta
  • ½ csésze víz
  • 1 csésze tejföl

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Vágjuk félbe a paprikát hosszában, majd magozzuk ki.
Vágjuk apróra a hagymát és pirítsuk meg. Reszeljük hozzá a sárgarépát és pirítsuk tovább.
Keverjük össze a darált húst, a főtt rizst, a sárgarépás hagymát, a paradicsompasztát, ízesítsük sóval és borssal.
Töltsük meg a paprikát a keverékkel, tegyük egy sütőedénybe, öntsük alá a tejfölt és a vizet és süssük 1 órán át, vagy amíg a töltelék rendesen átsül.

És ha már ősz, akkor jöjjön egy ráadás tökös recept!

Pácolt tök

Hozzávalók:

  • 800 g sütőtök
  • 3 csésze víz
  • 1 csésze cukor
  • ½ csésze fehér ecet
  • 8 szegfűszeg
  • 1 fahéj

Elkészítés:

Vágjuk fel a tököt hosszában, szedjük ki a magokat, pucoljuk meg, és vágjuk 1,5 centiméteres kockákra.
Tegyük a vizet, a cukrot és az ecetet egy közepes tálba. Forraljuk fel. Adjuk hozzá a szegfűszeget és a fahéjat, majd főzzük még 10 percig.
Adjuk hozzá a kockára vágott tököket és főzzük további 5-7 percig.
Ha kihűlt, már fogyasztható is, de a legjobb, ha egy éjszakára a szirupban hagyjuk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!