Stronghold: Crusader

Vágólapra másolva!
A tavaly megjelent eredeti Strongholdban kétféle játékmód közül választhattunk: militarista és gazdasági mód, mely utóbbiban nem a hadakozáson, hanem kastélyunk építgetésén van a hangsúly. Evvel szemben a Crusader címen megjelenő kiegészítő sutba dobja az economy módot, és kizárólag a kastélyok támadására, és elfoglalására koncentrál.
Vágólapra másolva!


Képek


Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO



Az első kampányban a keresztesek seregét irányítjuk, feladatunk pedig természetesen a Szent Város, Jeruzsálem visszafoglalása a hitetlenektől. Ha ezzel megvagyunk, már kezdhetjük is a visszafoglalást, mivel a második küldetéssorozatban a korábbi ellenséget, Saladin seregeit kommandírozzuk. A harmadik missziócsomagban a nagy Oroszlánszívű Richard képében tűnünk fel, így mindjárt kitalálhatta az olvasó, hogy ismét a keresztesek oldalán találjuk magunkat. A negyedik kampányban kisebb nemesek közül választhatunk, kik a háborúk oldalvizein próbálják megalapozni szerencséjüket.

Új elem, hogy már nemcsak a keresztesek, hanem Saladin oldalán is harcolhatunk, mint láttuk, a második küldetéssorozatban. Az araboknak nyolc vadonatúj egység áll rendelkezésükre, melyek közül kiemelhetjük az éjjel a falakon felmászó, és a kapukat belülről kinyitó orgyilkost, valamint a lángoló lövedékeket kilökő katapultot, mely hatékonyan gyújtja fel a kastély falait, illetve belső épületeit.

Mivel az arabok rendelkeznek a kastély felgyújtására alkalmas katapulttal, illetve a küldetések s záraz arab sivatagban játszódnak, nagyon fontos szerep jut a víznek, illetve az azt tároló oázisoknak. Ha kastélyunk közelében nincs oázis, szépen végignézhetjük, hogy várunk porrá ég. Egy másik ok, ami az oázisok fontosságát emeli ki, hogy csak mellettük létesíthetőek farmok, melyek ellátják a várban élő katonákat és embereket.

Akárcsak az eredeti játékban, a Crusaderben is a parasztok alkotják seregünk alapját. Ebből következően, ha nem biztosítunk elég élelmet, melyet az említett oázis melletti farmok termelnek, nemhogy nem fognak oldalunkon harcolni, hanem elhagyják városunkat, és legközelebb az ellenfél seregében találkozunk velük.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!