Jön a mesterséges intelligencia a Chrome böngészőbe

google chrome laptop notebook számítógép internet böngészés
Fotó: Firmbee / Unsplash
Vágólapra másolva!
Teljesen az internetezők számítógépein futnak majd az új funkciói.
Vágólapra másolva!

Nem hiányoztak a Google I/O 2024 fejlesztői esemény nyitóelőadásáról a mesterséges intelligenciával kapcsolatos elnagyolt jövőképvázolások, azonban szerencsére rövidebb távú és látványos fejlesztéseket is bejelentett a vállalat. Mind közül a talán legérdekesebb, hogy a napokban már kétszer vészfrissített Chrome hamarosan integrált mesterséges intelligenciát fog kapni.

Ennek keretében a cég saját Gemini Nano szöveggeneráló modellje kerül be a böngészőbe, a Google szerint ezzel például közösségi médiás bejegyzések, termékértékelések, egyéb kisebb szövegek lesznek készíthetőek. Nagy érdekesség, hogy az Edge böngésző Copilot asszisztensével ellentétben a Chrome generatív MI-je teljesen a felhasználók számítógépein fut majd, nem pedig internetes szervereken.

A Google részéről alapvetően nem lesz üzemeltetési költsége annak, hogy a felhasználók rendelkezésére álljanak a Gemini Nano funkciói.

Az integrált generatív mesterséges intelligenciás funkciók a június közepén befutó Chrome 126-tól kezdve válnak fokozatosan elérhetővé, azonban hírünk írásakor a kiadással kapcsolatos részletek még nem voltak világosak. Könnyen elképzelhető, hogy földrajzi, nyelvi, továbbá jogi okokból lehetnek késések, bár hazánkat ez talán nem érinti majd, hiszen az eredetileg Bard néven bemutatott Gemini itthonról és magyarul is elérhető.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!