Nem babona: a telihold valóban rontja az alvást

telihold
A Hold hatásaihoz számos misztikus illetve babonás elképzelés fűződött a múltban
Vágólapra másolva!
A szakemberek sokáig mítosznak tartották, hogy az alvás minősége összefügg a holdciklussal. Svájci kutatóknak azonban sikerült bizonyítani azt, amit sokan tapasztalatból tudnak: telihold idején rosszabb az alvás minősége.
Vágólapra másolva!

Az emberek évezredek óta okolják a holdat a különféle szokatlan vagy megmagyarázhatatlannak tűnő események, cselekedetek miatt. A hold feltételezett hatása a hétköznapi kifejezésekbe is átment (például holdkóros viselkedés).

A Hold hatásaihoz számos misztikus illetve babonás elképzelés fűződött a múltban Forrás: NurPhoto via AFP/Hristo Rusev/NurPhoto/Hristo Rusev

A görög filozófus, Arisztotelész és a római történész, idősebb Plinius úgy vélte, hogy az agy a „legnedvesebb" szervünk, ezért a Hold ugyanúgy hatást gyakorol rá, ahogy a tengerre az árapály formájában. A középkori, babonás Európában a vérfarkasok és a vámpírok megjelenését kapcsolták össze a teliholddal.

A vérfarkasok legendája is a teliholdhoz kapcsolódott Forrás: Pinterest

Még ma is sokan hiszik, hogy a telihold misztikus ereje váltja ki a szokatlan viselkedéseket,

növeli az öngyilkosságok és a közlekedési balesetek számát és más furcsa események gyakoriságát. A mai tudósok zöme azonban elutasítja, hogy a holdciklus bármilyen befolyást gyakorolna az emberek viselkedésére, illetve az eseményekre.

Arisztotelész próbált először tudományos magyarázatot adni a Hold hatásaira Forrás: commons.wikimedia.org

Bár elég sok ezzel kapcsolatos kutatást folytattak, az eredmények általában ellentmondásosak voltak, vagy egyáltalán nem támasztották alá a Hold szerepét a vizsgált eseményeknél. Egy 1985-ben a Psychological Bulletinben megjelent áttekintésben 37 korábbi, teliholddal kapcsolatos vizsgálatot nézett át James Rotton és Ivan W Kelly pszichológus és Roger Culver csillagász „Sok hűhó a telihold körül" címmel.

Tanulmányukban arra a következtetésre jutottak, hogy a teliholdnak nincs semmilyen hatása az emberi viselkedésre és az eseményekre, ezért a további vizsgálatok feleslegesek.
Ezért is hat kisebb szenzációként egy svájci kutatócsoport nemrég közzétett vizsgálata, amelyben szerintük egyértelmű bizonyítékot találtak arra, hogy a telihold igenis befolyásolja az alvás minőségét.

Telihold egy 2013. augusztus 21-én a délkelet-franciaországi Nizza városában készült fotón. Forrás: AFP/Valery Hache

Teliholdkor sokan panaszkodnak arra, hogy rosszabbul alszanak, mint máskor. Noha idáig sokan ezt csak véletlen egybeesésnek vagy belemagyarázásnak tartották, a Baseli Egyetem kutatóinak sikerült bizonyítaniuk,

hogy valóban van összefüggés a holdciklus és az alvás minősége között.

Christian Cajochen és munkatársai több mint 30, két korcsoportra felosztott önkéntes alvását vizsgálták laboratóriumukban. A kutatók monitorozták az alvó vizsgálati alanyok agyhullámait, szemmozgásait és mérték a hormonkiválasztást. A Current Biology folyóiratban megjelent tanulmány szerint az eredmények arra utalnak, hogy az emberek még ma is - a modern élet minden kényelmessége ellenére - reagálnak a Hold ritmusára.

Forrás: MTI/AP/Morry Gash


A tanulmány szerint a szubjektív és az objektív megfigyelési adatok mind azt mutatják, hogy az alvás minősége változik a holdciklussal összefüggésben. Telihold környékén az agy mély alvással kapcsolatos területeinek aktivitása 30 százalékkal csökken. Az embereknek átlagosan öt perccel tovább tart elaludni és 20 perccel kevesebb ideig alszanak. Mindezek miatt az önkéntesek úgy érezték, hogy alvásuk rosszabb telihold idején. A mérések alacsonyabb melatoninszinteket mutattak. A melatonin az alvás-ébrenlét ciklust szabályozó hormon.

- mondta Cajochen professzor a kutatásról.
A kutatók szerint ez az úgynevezett cirkalunáris ritmus valószínűleg a régmúlt idők maradványa, amikor a Hold volt a felelős az emberi ritmusok szabályozásáért. Ez jól ismert más állatoknál, különösen a tengeri élőlényeknél,

ahol a holdfény szabályozza a szaporodási ciklust.

Napjainkban a modern élet különféle hatásai, például a villanyfény, elfedi a Hold ránk gyakorolt hatását. A tanulmány azonban kimutatta, hogy szigorúan ellenőrzött laboratóriumi környezetben újra láthatóvá tehető és mérhető ez a hatás.

Telihold Forrás: Anita Božić/Pixabay


Nemrég amerikai kutatók ésszerű magyarázatot találtak arra is, miért ivodótt bele oly mélyen sok ember tudatába a teliholdtól való félelem.
A Minnesotai Egyetem ökológuscsoportja azt tapasztalta, hogy Tanzánia egyes vidékein az oroszlánok emberek elleni támadásai összefüggést mutatnak a holdciklussal. A csavar azonban az, hogy a telihold jól megvilágított éjszakája a legbiztonságosabb.

A megfigyelések azt mutatják, hogy teliholdkor agresszívabbá válnak az oroszlánok Forrás: Biosphoto via AFP/Michel & Christine Denis-Huot / Biosphoto/Michel & Christine Denis-Huot

A veszély a teliholdat követő éjszakákon nő meg nagyon.

Ilyenkor a legéhesebbek ugyanis az oroszlánok (a korábbi fényes éjszakákon kevesebb a zsákmány), és a legsötétebbek az éjszakák, amikor az emberek még mindig aktívak.

Így tehát joggal kapcsolódott össze az emberek tudatában a teliholdtól és a ragadozóktól való félelem, és lehet, hogy őseink magukkal hozták ezt a misztikus félelmet, amikor kivándoroltak Afrikából.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!