Áradások világszerte - a modern világ legsúlyosabb áradásai

árvíz, áradás, Kína
Vágólapra másolva!
Az árvizek és áradások régóta az emberiség életét megkeserítő természeti katasztrófák közé tartoznak. Ezek az áradások világszerte súlyos károkat okoznak, veszteségeket és emberi szenvedést. Az árvizek gyakran hirtelen, intenzív esőzések vagy hóolvadás következtében keletkeznek, míg az áradások lehetnek folyóvizek túlcsordulásából vagy tengeri szint emelkedéséből adódóak. E jelenségek hatása nem csupán fizikai, hanem gazdasági, környezeti és társadalmi szempontból is jelentős.
Vágólapra másolva!

Áradások kialakulása, a természet haragja

Az éghajlatváltozás hatására az extrém időjárási események, beleértve az árvizeket és áradások világszerte egyre gyakoribbak és intenzívebbek lesznek. A hőmérséklet emelkedése, a globális jégolvadás és a tengerszint emelkedése mind hozzájárulnak az árvizek és áradások gyakoriságának növekedéséhez. Emellett az erdőirtás, az urbanizáció és az egyéb emberi tevékenységek is növelik az ilyen események kockázatát. 

áradások világszerte
Áradások világszerte: 1953-ban Hollandia került víz alá.

A Katasztrófavédelem honlapja alapján 3 fajta áradást különböztetünk meg. A klasszikus árvíz nem más, mint a folyóvizet felduzzasztó, hirtelen nagy mennyiségben olvadó hó és jég, gyakoribb esetben óriási esőzések miatt medréből kilépő folyó, ami pusztító károkat okoz. Gyorsabb lefolyású a villámárvíz, amit lokális nagy esőzések okoznak - a talaj nem tudja befogadni a hirtelen lezúduló csapadék mennyiséget, ami gyorsan indul meg a lankásabb területek felé. Ilyen volt 2024 elején a kínai áradás, amit egy heves tájfun okozott. A gátszakadás szintén okoz pusztító árvizet, mivel a feltartóztatott víztömeg hirtelen indul meg, a lendület és súly miatt pedig elképesztő pusztítást okoz.

A gátak azonban nem csak távlati megelőzésre alkalmasak. Kazahsztánban egy hete a helyi lakosok gátakat kezdtek el építeni a medréből kilépő Urál-folyó mentén, hogy védjék értékeiket és életüket az ott élők.

Áradások Magyarországon leginkább jégtorlódás okozta jeges árvízként, tavaszi-nyári nagy esőzések okozta zöldárként vagy a nagy hó és jégtömeg hirtelen olvadásának köszönhető tavaszi áradás jellemzi.

Esőzések, áradások a világban: Dubai, Kína és Európa sem maradt ki

Kínai katasztrófa

Az 1931-es nagy kínai áradás a legnagyobb árvíz a világon, a legpusztítóbb természeti katasztrófáinak. Ez a tragédia a Kína déli részén lévő folyók túlcsordulásából következett be, amelyek a hosszú és intenzív esőzések hatására léptek túl medrükön. Az árvíz hatalmas területeket borított el, ezreket téve hajléktalanná, és milliókat ölt meg. A hegyekben nagy mennyiségben felgyűlt, 1931 tavaszán olvadásnak induló hó és jég egy intenzíven esős időszakban érte el a Jangce középső folyását. Egy évben jellemzően három időszakban mérnek magas vízállást folyón, tavasszal, nyáron és ősszel; ebben az évben azonban egyetlen, folyamatos árhullám vonult végig a Jangcén. Az árvíz óriási gazdasági és társadalmi károkat okozott, mivel egy Szíria méretű területen sújtott árvíz - 10 tartományban okozott jelentős károkat. A mezőgazdasági területek jelentős része elpusztult, így élelmiszerhiány alakult ki. Az infrastruktúra, köztük hidak és utak is jelentős károkat szenvedtek. A katasztrófa hosszú távú hatásai még évekig érezhetőek voltak Kínában. 

1931 China floods, 1931-es kínai árvíz, 1931kínaiárvíz
Nagy kínai árvíz, 1931.
Fotó: Wikimedia Commons

Tragikus gát átszakadás

Az 1953-as holland gátszakadás az egyik legpusztítóbb árvíz volt Hollandia történelmében. Az árvíz előzményei az 1953. január 31-én és február 1-jén bekövetkező viharokban gyökereznek. Az északnyugati szél hatalmas hullámokat korbácsolt, amelyek áttörtek a védelmi gátakon és árvízvédelmi rendszereken. A szélvihar azonban nemcsak a tenger felől okozott gondokat, hanem az Egyesült Királyságból is hozott magával hatalmas mennyiségű esőt, ami a folyók túlcsordulásához vezetett. Az erőteljes szél és az áradások következtében több védelmi gát is átszakadt. A holland partok mentén mintegy 150 gát szenvedett sérülést vagy omlott össze. Az áradás hatalmas területeket borított el vízzel, és több mint 160 ezer hektárnyi földterületet öntött el. A hollandiai áradás miatt több, mint 200 ezer embernek kellett elhagynia otthonát, és sokan elvesztették életüket vagy szeretteiket. Ezen felül jelentős mennyiségű mezőgazdasági terület pusztult el, a lakóházak és az infrastruktúra nagy része a víz martalékává vált.

North Sea flood of 1953, 1953-as holland árvíz, 1953hollandárvíz
1953-ban rengeteg mezőgazdasági terület került víz alá Hollandiában.
Photo by ullstein bild

Sivatagi zuhany

Dubai általában a forró és száraz időjárásáról ismert, azonban 2024 februárjában egy rendkívüli meteorológiai esemény rázta meg a várost: intenzív esőzés és az egyedülálló árvíz, amely szokatlan jelenség volt az emírségben. Ahogy azt korábban megírtuk a nagy dubai áradás helyi idő szerint hajnali 5 órakor golflabda nagyságú jégeső kezdett esni.  A váratlanul érkező nagy mennyiségű sivatagi esőzés következtében a város alapinfrastruktúrája nem volt felkészülve az eseményre. Az esőzés gyorsan árvizek kialakulásához vezetett a város különböző részein. Az utcákat és alagutakat víz borította el, a járművek elakadtak, és a lakosság számos helyen veszélyben volt.

 

Védekezés és megelőzés

Az Európai Bizottság Tanácsa 2010-ben jóváhagyta az európai árvíz-előrejelző rendszert, ami segíti a tagállamokat, hogy nagy áradások Európában pusztító formában lehetőleg ne fordulhassanak elő. A 2012 óta operatív szolgáltatásként működő rendszer segít pontosabban, akár 3-10 nappal előbb jelezni a lehetséges áradásokat a területen. 

A vízelvezető rendszerek segítenek a nagy mennyiségű csapadék gyors és hatékony elvezetésében a városokból és más területekről. Ezek a rendszerek magukba foglalhatnak csatornákat, árkokat, csapadékvíz-elvezetőket és egyéb infrastrukturális elemeket, amelyek biztosítják a víz számára biztonságos útvonalat a lefolyásra. Az időjárási figyelmeztető rendszerek előrejelzik az extrém időjárási eseményeket, mint például az erős esőzések vagy viharok, így lehetővé téve az előrejelző intézkedések megtételét és az emberek figyelmeztetését az esetleges veszélyekre.

A globális és regionális együttműködés kiemelten fontos az árvizek kezelésében. Nemzetközi szervezetek, kormányok és közösségek együttműködése lehetővé teszi az információk, erőforrások és legjobb gyakorlatok megosztását az árvízvédelem terén. A regionális együttműködés lehetővé teszi a hatékonyabb védekezést és válaszadást az árvizek által érintett területeken.