Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarországot a magyarok akarata és szeretete tarthatja meg

Vágólapra másolva!
Csak a magyarok akarata és szeretete tarthatja meg Magyarországot magyar országnak - hangoztatta a honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján végzettek ünnepélyes eskütételén szombaton Budapesten, a Hősök terén.
Vágólapra másolva!

Szalay-Bobrovniczky Kristóf

az ország megmaradása elsőszámú feltételének nevezte a béke megőrzését,

hangsúlyozva: komoly erők akarják, hogy Magyarország belesodródjon a háborúba.

- fogalmazott a miniszter.
A tárcavezető a 303 frissen végzett altisztről szólva azt hangoztatta, hogy "aki esküt tesz, az önmagát teszi fogadalma mögé fedezetül". Vállalásuknak szerinte a szokásosnál is komolyabb súlyt ad, hogy a

különböző okokból, de a rend felbomlása mutatkozik Európa számos helyén.
Állandó készenlétre, éberségre, fegyelmezettségre és józan észre van szükség, hogy

- jelentette ki a miniszter.

Szavai szerint az altisztek egy olyan honvédségben kezdik meg a szolgálatukat, amely hosszú ideje nem látott megújuláson megy keresztül, és amelynek köszönhetően évről-évre erősebb lesz.

A honvédség egyszerre újul meg emberi és szakmai minőségében, kultúrájában és felszerelésében

- sorolta, megjegyezve: e fejlesztéshez a honvédség élvezi a kormány teljes erkölcsi és anyagi támogatását.
Böröndi Gábor, a Honvéd Vezérkar főnöke a többi között arról beszélt, hogy a honvédség bővülő és erősödő képességei kapcsán az altiszti karra is óriási felelőség hárul.

Képesnek kell lenniük az új, világszínvonalú haditechnika alkalmazására, kezelésére és üzemeltetésére.

Az végzett altisztek

- hangoztatta.
Az altisztek eskütétele után a légierő díszelgő átrepülést hajtott végre a Hősök tere felett M17-es, H145M helikopterek, és Gripen-vadászgépek részvételével.