A Red Bull és a Mercedes is magát látta volna győztesnek egy sima futamon
Több fordulatot hozott a Holland Nagydíjba néhány fennakadás, ezek nélkül Russell szerint a Mercedes végzett volna az élen.
Több fordulatot hozott a Holland Nagydíjba néhány fennakadás, ezek nélkül Russell szerint a Mercedes végzett volna az élen.
Leclerc úgy érzi, a címvédő túl gyors volt ma ahhoz, hogy felvegye vele a versenyt.
Úgy véli, Verstappenen kívül mindenkinél gyorsabbak.
Russellt azonban a mexikóin kívül más is hátráltatta az időmérő végén.
A technikai problémák ellenére mindkét pénteki szabadedzésen a legjobb ötben végeztek a Mercedesek.
Az elmúlt tíz év legrosszabb időmérője után már a következő szezon lebeg a csapat szeme előtt.
A Mercedes fiatal pilótája elmondta, nem azt lesi állandóan, hogyan vezet veterán csapattársa.
Hamilton reméli, hogy megint javulnak a nehéz nyitónap után.
George Russell betekintést adott a nyakizom-erősítés rejtelmeibe.
A Mercedeshez való szerződtetése ugrásszerűen növelte a fiatal brit pilóta népszerűségét.
A címvédő és Stroll is könnyebb autókat szeretne, de Russell rámutatott egy fontos szempontra.
A fiatal brit versenyző őszintén beszélt arról, hogy miért érzi jobban magát a Mercedes csapatánál.
Hiába a fokozatos zárkózás, Russell szerint nem lesz esélyük utolérni az élcsapatokat.
Russell szerint az időjárás nem alakult számára kedvezően, pedig a rajt előtt reménykedett.
A címvédő nem reménykedett a győzelemben, a Mercedesek a futam különböző pontján küszködtek.
Toto Wolff viccesen megjegyezte, hogy mostantól mindent ugyanígy kell csinálniuk.
A Ferrarinak nem jelent elégtételt a Red Bull szenvedése azután, hogy Russell megszerezte az első pole-ját.
A Mercedesnél nem estek kétségbe, mert tudják, hogy a körülmények változni fognak.
George Russel reméli, hogy fog esni az eső az időmérőn, amiből ők előnyt kovácsolnának.
A brit versenyző előbb felhúzta magát, majd a saját javára fordította a körülményeket.