Idén már a harmadik különböző autót vezetheti az F1-ben Verstappen honfitársa
A hazai közönség nagy örömére olasz pilóta is versenyez Monzában.
A hazai közönség nagy örömére olasz pilóta is versenyez Monzában.
Utasszállító gépekkel lehet majd bemutatózni, de kizárólag bio üzemanyaggal.
A Mercedes-pilóta elismerte, amikor nagy hátrányban volt, kevésbé engedett Verstappennek.
A vb-címre hajtó pilóta reméli, hogy Verstappennel el tudják kerülni a további baleseteket.
A spanyol pilóta szerint egykori mérnökei megérdemelték a sikert, de Szocsiban visszavágna.
Az ausztrál pilóta megvédte egykori csapattársát, aki nem sok érdeklődést mutatott riválisa iránt.
A címvédő istálló szakembere szerint árulkodó volt, ahogyan a riválisuk vezetői viselkedtek.
A finn pilóta szerint kihozta a maximumot a monzai hétvégéből, a csapat mérnöke szintén dicsérte.
A címvédő erőforrása az első vizsgálatok alapján nem sérült meg a monzai ütközésnél.
Elkeseredettségről és éretlenségről beszéltek a pontverseny éllovasa kapcsán.