Vettel elképesztő győzelmet aratott Monacóban

Események

vettel
Vágólapra másolva!
Az első három helyezett háromféle bokszstratégiával próbálta teljesíteni a távot, de a Red Bull abszurdnak tűnő egykiállásos trükkje bevált, amikor Vitalij Petrov balesete miatt piros zászlóval megszakították a futamot.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül100 bejegyzés
15:54
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP
A rajt nagy vesztese Schumacher volt, Vettel simán megtartotta az első helyet

Sebastian Vettel hat versenyből már ötödik győzelmét aratta, de Monacóban még csak az elsőt, amikor egy késői megszakításnak köszönhetően sikerült aprópénzre váltania a Red Bull kezdetben abszurdnak tűnő, egykiállásos bokszstratégiáját. Ezzel 58 pontra növelte előnyét az összetettben Lewis Hamiltonhoz képest, aki egy zaklatott délután végén a 6. helyen ért célba.

A futamot 72 kör után átmenetileg felfüggesztették, amikor tömegbaleset (a videó itt látható) történt az Uszoda környékén. Az agyonhasznált gumikon szenvedő Adrian Sutil megcsúszott, s miután a korlátnak csapódott, az autójáról letört a jobb hátsó kerék. A mögötte érkező Hamilton hirtelen rálépett a fékre, hogy elkerülje a sikánnál lelassuló Force Indiát, ez azonban váratlanul érte üldözőjét, Jaime Alguersuarit, aki hátulról megtorpedózta a McLarent. A dominóeffektus Vitalij Petrovot is utolérte: ő a Toro Rossónak, majd a baloldali szalagkorlátnak ütközött, mégpedig olyan szerencsétlen szögben, hogy a hírek szerint rövid időre el is ájult. Bár rövidesen magához tért, a lábát fájlalta, és a helyszínre siető mentőknek kellett kiszabadítaniuk Renault-jából. Az első kórházi vizsgálatok szerint szerencsére nem sérült meg.

A tömegbaleset egy parádésnak ígérkező finálét tett tönkre. Előzőleg ugyanis Vettel, valamint Fernando Alonso és Jenson Button közvetlenül egymás mögött vonatozott, teljesen eltérő állapotú gumikon: a Red Bull csak egyszer, a Ferrari kétszer, a McLaren háromszor járt a bokszban. Lehetségesnek tűnt, hogy az idei első győzelmére hajtó Alonso vagy a legfrissebb Pirelliken kemény tempót diktáló Button megpróbálkozik az előzéssel, ekkor azonban közbejöttek a piros zászlók. S mivel az újraindítás előtt, a rajtrácson a szabályok szerint Vettel is új gumikat kaphatott, a hátralévő 5 körben már nem történt helycsere az élbolyban.

Pedig a Red Bull ironikus módon kényszerből választott olyan taktikát, hogy Vettelnek 62 kört kelljen megtennie egyetlen garnitúra slickkel: a nem működő rádió miatt első kiállásánál, a 16. körben tévedésből keményebb keverékű gumikat tettek az autójára, ezért menet közben változtattak a stratégiáján. A kockázatos húzás végül bejött nekik, nem úgy, mint Sanghajban.

A rajt nyertese Alonso volt, aki azonnal megelőzte Mark Webbert, és felkapaszkodott a 3. helyre, míg Button csak jóval később került a Ferrari mögé, amikor harmadszor is kiállt a bokszba. Végül őt is a megszakítás akadályozta meg abban, hogy kihasználja a frissebb gumikból származó előnyöket, és a hajrában támadást indíthasson Alonso ellen.

A Monacói Nagydíj az első pillanattól kezdve az utolsóig páratlanul izgalmas volt. A dobogóra áhítozó Michael Schumacher ezúttal nem tudta végrehajtani szokásos bravúros rajtjainak egyikét, mert éppen abban a pillanatban kapcsolt be autójában a lefulladásgátló, amikor a lámpák kialudtak. Noha az 1. körben megelőzte Hamiltont a sikánnál, Mercedesén elszemcsésedtek a hátsó gumik, így hamar a bokszba kényszerült, akárcsak csapattársa, Nico Rosberg. Végül egyikük sem szerzett pontot, és Schumacher alatt a légbeömlőben keletkezett rejtélyes tűz miatt hirtelen meg is állt az autó a Rascasse közepén, kis híján újabb balesetet okozva.

Webber az újraindítás után előzte meg Kamui Kobajasit, aki azonban Hamilton ellen hatékonyan védekezett az utolsó körökben. A McLaren versenyzője már a futam közben kapott egy áthajtásos büntetést, amiért a hajtűkanyarban nekiment Felipe Massa Ferrarijának egy előzési kísérlet során, szinte teljesen lekopírozva Paul di Resta korábbi manőverét Jaime Alguersuari ellen. Röviddel a leintés előtt a 6. helyezett Pastor Maldonado mellé próbált bebújni a célegyenes végén, de összeakadt a Williamszel, amely a szemközti falnak csapódva kiesett. Hamiltonra még ezért is büntetés várhat, pedig a verseny után azt állította, mindkét esetben az ellenfele kormányozta neki az autóját. "Ez vicc! Az elmúlt hat futamon ötször voltam a sportfelügyelőknél" - mondta csalódottan a BBC-nek a verseny után.

Forrás: AFP
Albert herceg Vettellel

Sutilnak, miután előidézte a tömegkarambolt, három kerékkel is sikerült visszaevickélnie a bokszba, ahol új gumikat kapott, és a 7. helyen eljutott a kockás zászlóig - igaz, már körhátrányban. Az utolsó pontokat Nick Heidfeld, Rubens Barrichello és Sébastien Buemi gyűjtötte be, vagyis végre a Williams is csillapítani tudta a pontéhségét.

A megszakítás előtt már beküldték egyszer a safety cart, amikor a 34. körben, röviddel a koccanásuk után a Hamiltonnal szemben védekező Massa lesodródott az ideális ívről az alagútban, és a falnak csapta Ferrariját. Ezt többen kihasználták arra, hogy túlessenek egy kerékcserén, köztük Alonso is, aki a továbbiakban már nem akart kiállni, a piros zászlós fázis alatt azonban Vettelhez hasonlóan új gumikat kapott a rajtrácson.

Az eredménnyel Alonso a világbajnoki tabellán 7 pontra közelítette meg Buttont, aki 3 pontra dolgozta le a hátrányát Webberhez képest. Vettel előnye viszont annyira tetemesre nőtt, hogy a következő két fordulóban még biztosan nem veszítheti el a vezetést.

A versenyről élőben, percről percre készült részletes tudósításunkat az eredmények alatt olvashatják.

http://static.origos.hu/s/partners/f1/html/session_2011_6_8.html
15:55
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

Már csak öt perc a rajtig

Az autók már a rajtrácson állnak, hamarosan kezdetét veszi a felvezető kör. Monacóban ma is gyönyörű idő van. A levegő 23, az aszfalt 42 fokos. Ez hasonló az előző napok időjárásához.

15:56
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

Pérez hétfőig kórházban marad

A szombati időmérőn balesetet szenvedett Sergio Pérezt az orvosok megfigyelés céljából még egy napig, hétfőig kórházban tartják.

15:59
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

Kevés kiállásos versenyre számítunk

Monacóban hosszú ideig tart egy bokszkiállás, a gumik pedig a vártnál kevésbé kopnak, ezért a csapatok valószínűleg két kiállásra fognak törekedni. Még az is lehet, hogy valaki egy kiállással próbálja teljesíteni a távot. Hamilton, akinek tegnap törölték a Q3-as köridejét, a jelek szerint a kemény gumikon rajtol.

16:00
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a felvezető kör, hamarosan rajtol a mezőny

Button jelenti a rádión, hogy nem érti, miért, de a kormányzás nehéznek tűnik.

16:02
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

Mindenki a célegyenesben

És rajt!

16:03
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

Sárga zászló!

Elrajtolt a mezőny: sárga zászló. Schumacher hátraesett Hamilton mögé, de aztán viszzaelőzte.

16:04
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

Schumacher megelőte Hamiltont

1. kör: A német a hajtűben előzte meg a McLarent. A sorrend: Vettel, Button, Alonso. Hamilton jelenti a rádión, hogy szerinte baj van a gumijával, a McLaren ellenőrzi.

16:05
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

Vettel máris nagy előnyre tett szert

Az első kör végére 2,4 másodperc a világbajnok előnye

16:07
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

Schumacher és Hamilton koccant?

Lehetséges, hogy az első kanyarban - Schumacher rossz rajtja után - összeért a két autó. Eképzelhető, hogy Hamilton gumija megsérült közben.

16:08
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

Schumacher első szárnyáról letört valami

A rajt után az első kanyarban koccant Hamiltonnal, úgy tűnt, valami lerepült a német autójának szárnyáról.

16:08
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

Hamiltonnak nincs defektje

A McLaren szenzorai szerint minden rendben van Hamilton gumijával.

16:09
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

5. kör: Rosberg feltartja Massát

Ők ketten 2,7 másodperccel vannak lemaradva Webbertől. Vettel 4,3 mp-cel vezet Button előtt.

16:11
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

6. kör: Button jobbat megy Vettelnél

Az első négy helyezett: Vettel, Button, Alonso és Webber egyformán 1:19.7-es kört autózik. Az 5. helyezett Rosberg már csak 1:20.8-at.

16:12
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

8. kör: Visszajátszás a rajtról

A visszajátszásból látszik, hogy Schumacher autóján valószínűleg bekapcsolt a leffuladásgátló, ezért ragadt be a rajtnál. A féktávon lehet, hogy nemcsak az ő első szárnyáról, hanem Hamilton diffúzoráról is letört egy darab.

16:14
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

8. kör: Alonsóé a leggyorsabb kör

1:19.327-et ment a spanyol. Schumacher a rádión arra panaszkodik, hogy a hátsó gumijai elszemcsésedtek. Már 3 mp-cel lassabb körönként, mint az élmezőny, Hamilton tolja le a pályáról.

16:15
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

10. kör: Hamilton visszaelőzi Schumachert

Az első kanyarban Hamilton bebújt Schumacher mellé, és visszaelőzte a Mercedest. Majdnem összekoccantak. Alonso újabb leggyorsabb kört futott: 1:19.262

16:17
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

10. kör: Hamilton mutogatott

Hamilton az előzésnél mutogatott Schumachernek, a két autó majdnem összeért. Hamilton hátránya az élen álló Vettelhez képest már 28 mp. Vajon megpróbálja egy kiállással teljesíteni a távot?

16:18
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

12. kör: Vettel KERS-ében akkumulátort cseréltek

A parc fermében cseréltek. Vettel jelenleg 3 tizeddel lassabb, mint Button.

16:19
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

13. kör: Schumacher a bokszban

A német kiállt a bokszba, új szuperlágy gumikat és új első szárnyat kap. A két Mercedes nagyon lassú, úgy tűnik, máris szétkoptatták a gumikat. Schumacher a 21. helyre tért vissza.

16:20
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

14. kör: Vettel előnye 3 mp-re csökkent

4,2-ről 3,4 mp-re csökkent Vettel előnye.

16:21
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

14. kör: Rosberget ketten előzik

Felipe Massa, majd Pastor Maldonado is elment a szenvedő Mercedes mellett. Massa előzőleg nekikoccant Rosbergnek az első kanyarban, a Ferrari bal első szárnyvéglapja letört.

16:23
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

15. kör: Button a bokszban

Button a 4. helyre tért vissza. Rosberg is kiment a bokszba. Massa megfutja egyéni legjobb körét.

16:24
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

16. kör: Vettel is a bokszban

Vettel is kiállt, hogy védekezzen Buttonnal szemben, aki szabad pályára tért vissza. Vettel kemény gumikat kapott. Az egyik kerekén még rajta volt a gumimelegítő, emiatt időt vesztett a kiállásnál. A Red Bull kihozta Webbert is.

16:25
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

17. kör: Alonso a bokszban

Button közben valósággal vágtat, 1:19.072-vel megfutja a leggyorsabb kört, és átveszi a vezetést! A Red Bull elrontotta...

16:27
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

18. kör: Button 2 mp-et ver Vettelre

A McLaren-es 1:18.091-re javít, de ő lágy gumikon megy, Vettel pedig keményeken. Alonso a 3. helyre tért vissza a kiállás után.

16:28
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

19. kör: Alonso lelassult

A ferraris előző körét 1:23.5 alatt teljesítette, 5 mp-cel lassabban Buttonnál. Azóta visszagyorsult.

16:29
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

20. kör: A két Mercedes a sereghajtók között

Rosberg a 18., Schumacher a 19. helyen. Schumacher körönként több mint 2 mp-et ver csapattársára. A pontszerzés elérhetetlennek tűnik számukra.

16:30
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

20. kör: Hamilton utolérte Petrovot

És már támadja is. Button előnye Vettellel szemben már 8,8 mp. Úgy tűnik, a brit akár meg is szerezheti idei első győzelmét.

16:31
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

21. kör: Vettel megfutja egyéni legjobb körét

De így is 1 mp-cel lassabb Buttonnál.

16:32
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

22. kör: Glock megcsúszott az alagút kijáratánál

Mögötte Schumacher majdnem belecsúszott Rosbergbe

16:33
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

23. kör Hamilton a bokszban

A McLaren nem várta Hamiltont. A 15. helyre tért vissza. A visszajátszásból látszik, hogy Rosberg azért sokkal lassabb Schumachernél, mert kemény gumik vannak az autóján.

16:35
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

24. kör: A McLaren elrontott bokszkiállásáról...

A McLaren szerelői kiálltak a garázs elé, majd visszasétáltak, Hamilton ekkor jelent meg. Kommunikációs hiba történhetett.

16:36
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

26. kör: A Red Bullnak nincs jó délutánja

Button a lágy gumikon folyamatosan 1-1,5 mp-et ver Vettelre, aki a keményeket használja. Webber csak a 12. helyen van, Buemi mögött.

16:37
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

26. kör: Di Resta első szárnya letört

Di Resta Alguersuarit próbálta előzni a hajtűben, amikor összekoccantak. A sportfelügyelők máris vizsgálják az ügyet.

16:39
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

27. kör: Massa a bokszban

Massa első kiállására kerített sort, előzőleg a 4. helyen volt, 19 mp-cel Alonso mögött.

16:39
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

28. kör Di Resta büntetést kap

Áthajtásos büntetés, amiért elkerülhető ütközést okozott Alguersuari előzése közben valószínűleg azért, mert teljesen a rázókövön fordult el.

16:40
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

29. kör: Hamilton támadja Massát

Massa épp Hamilton elé jött ki a bokszból. Előttük Webber autózik.

16:41
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

29. kör: Végre Petrov is a bokszban

Az orosz Renault-ján 28 kört bírtak ki a szuperlágy gumik. Most már a keményebb keveréket kapta.

16:42
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

30. kör: Barrichello a 4. helyen

A brazil még nem volt kint a bokszban

16:43
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

30. kör: Schumacher végre megelőzi Rosberget

Ezt követően egyetlen kör alatt 1,8 mp-et ver rá, de ezt később még visszakaphatja, amikor majd ő megy kemény gumikon.

16:44
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

31. kör: Schumacher begyorsult

Kapásból 1:19.8-as kört ment, ami csak az élen álló hármasnál rosszabb. Schumacher ezek szerint sokat vesztett Rosberg mögött, aki 3 mp-cel rosszabb kört ment.

16:45
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

32. kör: Vettel már gyorsabb Buttonnál

Az elmúlt körökben már 3-4 tizeddel gyorsabb volt, mert a kemény gumik kevésbé kopnak. Button tempója visszaesett 1:19 fölé.

16:47
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

33. kör: Button és Barrichello a bokszban

Közben Glock Virginje megállt a pályán futóműproblémák miatt.

16:48
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

34. kör: Safety car!

Hamilton nekiment Massának a hajtűben, mint Di Resta Alguersuarinak. Massa futóműve megsérülhetett, mert kicsúszott. Hamiltont is megbüntetik?

16:49
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

35. kör: Schumacher Mercedese a pálya közepén

A Mercedes egyszer leállt a bokszbejáratnál.

16:50
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

35. kör: Massa az alagútban a korlátnak csapódott

A brazil valószínűleg a korábban megsérült futómű miatt csapódott a szalagkorlátnak, miközben fej fej mellett haladt az alagútban Hamiltonnal.

16:52
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

37. kör: Vettel rossz helyzetben

Igaz, hogy a német vezet, de el vannak használva a gumijai, csak egyszer járt a bokszban, miközben a mögötte haladó Button és Alonso már kétszer volt kint. Az éllovasok között sok lekörözött halad. Még mindig pályán a safety car.

16:54
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

38. kör: Visszajátszás Massa balesetéről

Látszik, hogy Massa és Hamilton egymás mellett haladt, Massa a külső, poros, csúszós ívre kényszerült. Hamilton a rádióban Massát hibáztatta a hajtűben történt ütközésért, szerinte Massa szándékosan ment neki. Hamilton szerint az ő szárnya nem sérült meg az ütközéskor.

16:56
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

38. kör: A safety car ebben a körben kimegy

Zöld zászló!

16:57
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

39. kör: Szabad a pálya

Vettel 3.3 mp-cel vezetett Button előtt, aki az újraindítás után azonnal lekörözte Barrichellót.

16:58
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

40. kör: Vizsgálják Hamilton és Massa ütközését

Balesetük nagyon hasonlónak tűnt ahhoz, amiért Di Resta büntetést kapott.

17:00
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

41. kör: Button sokkal gyorsabb Vettelnél

A frissebb gumikon Button 1.8 mp-et vert Vettelre a legutóbbi körben, már csak 2.3 mp a hátránya.

17:01
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

41. kör: Kettős Red Bull - McLaren párharc

Button utolérte Vettelt, Hamilton pedig a 6. helyezett Webbert támadja.

17:03
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

43. kör: Hamilton áthajtásos büntetést kap

Amiért nekiment Massának a hajtűben. Hasonló manőverért ugyanilyen büntetést kapott Di Resta is. Hamilton azonnal le is tölti a büntetést.

17:03
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

43. kör: Vettelnek szólnak, hogy tartsa fel Buttont

A Red Bull szerint Button 10 kör múlva már küszködni fog a gumikkal. De az nem kevés...

17:04
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

44. kör: Hamilton a 9. helyre tért vissza

A McLaren-es így csak két helyett vesztett a büntetéssel.

17:07
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

45. kör: Di Resta újra ütközött

Ezúttal D'Ambrosiónak ment neki a hajtűben, megint repkednek az alkatrészek.

17:08
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

47. kör: Buttont előzésre biztatják

Mivel Vettel még valószínűleg sokáig a pályán marad, a McLaren szerint ott kell megelőznie őt Buttonnak.

17:09
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

48. kör: Sutil vezeti az üldözőbolyt

Ő és akik mögötte vonatoznak, még csak egyszer jártak a bokszban. Legutóbb, amikor Sutil ennyire elöl volt Monacóban, Räikkönen hátulról nekiment...

17:10
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

49. kör: Button harmadszor a bokszban

Az elévágással megpróbálják kihozni Buttont Vettel elé, hátha az új gumikon gyorsabb lesz, de Vettel legközelebb szuperlágy gumikat fog kapni.

17:11
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

49. kör: Hamilton a bokszban

Hamilton sort kerít második kiállására, másodszorra is kemény gumikat kap, hiszen azokon is rajtolt.

17:12
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

50. kör: Schumacher tűz miatt esett ki

A német autójának légbeömlőjében kigyulladt valami, a Mercedesnél még nem értik, mi történt. Button közben 1:17.894-gyel megfutotta a leggyorsabb kört. Alonso is veszélyes Vettelre, körönként 6 tizedet ver rá a frissebb gumikon.

17:14
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

51. kör: Vettel el fogja veszteni a vezetést

Már csak 16 mp az előnye a 3. helyezett Buttonnal szemben, aki sorban futja a leggyorsabb köröket. Ha kiáll, Vettel biztosan Button mögé jön vissza a pályára. A kérdés csak az, hogy Alonso is kijön-e harmadszor a bokszba, vagy a pályán marad. végig?

17:16
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

54. kör: Vajon Vettel sem áll ki?

Vettel a 16. körben volt kint legutóbb, durva lenne, ha végigmenne ezekkel a gumikkal, de lehet, hogy megpróbálják. Még azonban 24 kör hátra van, a végére nagyon le fog lassulni.

17:19
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

55. kör: Alonso mérgesen integet

Amiért egy lekörözött feltartotta. Button már csak 9 mp-cel van mögötte, és körönként 2 mp-et ver a ferrarisra.

17:20
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

54. kör: Webber második kiállása

Ez árulkodó lehet, mert először Vettellel egyszerre volt kint.

17:21
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

57. kör: Alonso támadási távolságban Vettel mögött

1 mp-en belülre közelítette meg a Red Bullt, de Button rohamléptekben közeledik mindkettejükhöz. Ez izgalmas finálét ígér, mert Buttonnak mindkettejüket a pályán kellene megelőznie.

17:23
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

59. kör: Vettel autóján 43 körös gumik vannak!

Ilyenre még nem volt példa idén.

17:24
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

60. kör: Vettelnek nincs sok vesztenivalója

Ha kint marad, még van halvány esélye a győzelemre, de ha kijön, már csak 3. lehet. Egyébként nyolc másik versenyző is csak egyszer járt még a bokszban.

17:28
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

62. kör: Elképesztő verseny...

Az első három eltérő számú bokszkiállást bonyolított le: Vettel egyet, Alonso kettőt, Button hármat. Most ugyanez a helyezésük is.

17:29
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

63. kör: Alonso egyszerre kénytelen támadni és védekezni

Ez egy kicsit leveheti a nyomást Vettelről.

17:31
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

64. kör: A 4. helyért is ádáz küzdelem folyik

Sutil mindössze 3 tizeddel autózik Kobajasi előtt, mindketten csak egyszer jártak a bokszban.

17:33
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

66. kör: Hamilton csak a kilencedik helyen

Jelenleg ő a leggyorsabb a pályán, 1:18.5-ös köröket megy, de 68 másodperc a hátránya, épp Maldonadót üldözi.

17:34
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

66. kör: Kobajasi megelőzi Sutilt

Össze is koccantak, úgy tűnik, a 4. hely sorsa eldőlt. A japán a hajtű előtti lejtős jobbosban előzött.

17:35
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

67. kör: Vettel tempója kezd visszaesni

Lehet, hogy csak azért, mert támadják, de 1:19 aljáról hirtelen 1:20 közepére lassult vissza. Lehet, hogy most kezdenek elfogyni a gumijai?

17:36
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

67. kör Webber is megelőzte Sutilt

Ezzel feljött az 5. helyre. Közben Alonso levágta az alagút utáni sikánt, de csak picit, ezért valószínűleg nem kap büntetést.

17:37
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

69. kör: Tömegbaleset az uszodánál

Bejött a safety car. A sűrű vonatozásban Alguesuari és Petrov is szalagkorlátnak ütközött. Sutil autójáról is hiányzott a jobb hátsó kerék, de ő gyorsan kiállt a bokszba, és már újra a pályán van.

17:39
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

70. kör: Hamilton hátsó szárnya letört

Visszajátszás: Sutil falat fogott az uszoda előtt, Hamilton nagyon lelassított mögötte, Alguersuari pedig nekiment hátulról Hamiltonnak. Alguersuariba Petrov csúszott bele.

17:42
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

72. kör: A mentőautó a pályán

Petrov balesetének helyszínén áll, pedig úgy tűnt, mindegyik versenyző kiszállt az autójából.

17:43
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

72. kör: Piros zászló!

Petrov nem tudott kiszállni az autójából. Hamilton a törött hátsó szárnnyal a pályán maradt, ami versenytempónál életveszélyes. Az autók felsorakoznak a piros zászlós vonalhoz. A versenyzők a táv több mint 92 százalékát teljesítették eddig. Ez azt jelenti, hogy mindenki teljes pontot kap akkor is, ha nem folytatják a versenyt.

17:46
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

72. kör: Újra fogják indítani a versenyt

Az autók a rajtrácson. Amint tiszta a pálya, újraindítják a versenyt. Hat kör van hátra a versenytávból.

17:49
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

72. kör: Szerelik Hamilton hátsó szárnyát

A McLaren szerelői javítják Hamilton törött hátsó szárnyát. A szabályzat szerint a rajtrácson lehet dolgozni az autókon.

17:49
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

72. kör: Petrov eszméleténél van

Az orosz pilóta magánál van, kommunikál, de az ütközés után átmenetileg elvesztette az eszméletét, amikor odamentek hozzá, mozdulatlan volt. Már ki is vették az autójából.

17:51
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

72. kör: A safety car mögött indul majd újra a verseny

A safety car az első kör végén ki fog menni a bokszba.

17:54
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

72. kör: Tíz perc múlva, kor indítják újra a versenyt

Petrovnak állítólag fájdalmai voltak, csak orvosi segítséggel tudott kiszállni az autójából.

17:56
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

72. kör: Petrov csak megütötte magát

Közben Vettelnek kereket cseréltek a rajtrácson. A sportszabályzat 41.4-es paragrafusa szerint a verseny megszakítása alatt szabadon lehet dolgozni az autón. Ez teljesen átformálta a futam dinamikáját, mert Vettel üldözőinek már nincs újabb gumija. Eric Boullier, a Renault csapatfőnöke szerint Petrov a lábát fájlalta.

18:03
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

72. kör: A McLaren az utolsó pillanatig dolgozik

Hamilton autóján most a jobb oldali hátsó szárnyvéglapot cserélték, nem tudni, be tudták-e fejezni.

18:04
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

72. kör: Elindult a mezőny

Vettel és Alonso autójára új szuperlágyak kerültek.

18:05
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

72. kör: Időmérő körök következnek a leintésig...

Kevés benzinnel, sokan új gumin futnak, időmérős tempóban hajthatnak a leintésig.

18:06
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

74. kör: Kiállt a safety car, újraindult a futam

És máris sárga zászló, Maldonado a falban az első kanyarban. Hamilton ment neki a williamsesnek.

18:07
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

75. kör: Vettel 215-öt ment

A német kapásból gyors, 1,4 mp-et vert Alonsóra. Maldonado autóját közben kiemelték a pályáról.

18:08
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

75. kör: A sportfelügyelők vizsgálják Hamilton és Maldonado ütközését

Maldonado nagyon jó helyen állt, a 6. pozícióból esett ki.

18:09
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

76. kör: Webber tolja le Kobajasit...

... de őt is üldözi Hamilton. Alonso 1 mp-re van Vettelhez képest. Még két és fél kör van hátra.

18:10
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

76. kör: Alonsoé a leggyorsabb kör

A ferraris 1:16.931-et futott, de így is csak 8 ezredet vert Vettelre.

18:11
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

77. kör: Webber megelőzte Kobajasit

Az alagút után bújt be a Sauber mellé, Kobajasi nem tudta bevenni a sikánt, utána kénytelen volt elengedni Webbert.

18:12
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

78. kör: Utolsó kör, Vettel vezet

Alonso nem veszélyezteti.

18:12
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

78. kör: Vettel nyert

Ez a német első győzelme Monacóban. Az utolsó körben Webber megfutotta a leggyorsabb kört.

18:13
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

78. kör Alonso második, Button harmadik

További sorrend: Webber, Kobajasi, Hamilton, Sutil, Heidfeld, Barrichello, Buemi, Rosberg, Di Resta, Trulli, Kovalainen, D'Ambrosio, Liuzzi, Karthikeyan.

18:15
május 29, 2011
Vágólapra másolva!

78. kör: Hamilton büntetést kaphat

Elképzelhető, hogy Hamilton büntetést kap a Maldonadóval való ütközésért. Ha bűnösnek találják, 20 mp-et hozzáadhatnak a versenyidejéhez. Ennek ellenére nem vesztene pozíciót, mert a mögötte lévők körhátrányban vannak.