Társoldalunk:

Horner: Gaslynak nem Sauberek és McLarenek ellen kellene versenyeznie

2019.08.05. 13:16

Pierre Gasly, a Red Bull francia pilótája a Magyar Nagydíjon is leszerepelt, körhátrányban ért célba csapattársához képest, amit főnöke sem hagyott szó nélkül.

Nem lehet felhőtlen a Red Bull öröme a Magyar Nagydíj után, hiszen mint eddig a szezon során oly sokszor, Pierre Gasly ezúttal is messze elmaradt a csapat által tőle elvárt teljesítménytől, valamint Max Verstappentől is. A főnökei szerint egyelőre a helyét biztosan megtartó francia pilóta a hatodik helyen zárt a Hungaroringen, eközben pedig kört kapott a második helyen végző csapattársától. Nem is csoda, hogy pilótája produkcióját látva Christian Horner csapatfőnök hangot adott csalódottságának a futam után.

Gasly már a rajt után hátrányba került - Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Gasly az időmérőn csak hatodik lett, 9 tizedmásodpercet kapott a pole-t megszerző Verstappentől, majd a rajtot is elrontotta,

az első kanyarig mindkét McLaren megelőzte, majd a második kanyarban Kimi Räikkönen is lehagyta, az első kört így a 9. helyen fejezte be.

Végül Valtteri Bottas hátraesésének és Lando Norris megelőzésének köszönhetően a hatodik helyen ért célba Carlos Sainz mögött és Räikkönen előtt. „Frusztráló hétvége volt ez Pierre-nek. A rajtja nem volt valami jó, ahogyan az első köre sem. Nem Sauberek (Alfa Romeo - a szerk.) és McLarenek ellen kellene versenyeznünk – nyilatkozta Christian Horner. – Arra van szükségünk, hogy a Ferrarikkal és a Mercedesekkel csatázzon. Mindent meg fogunk tenni, hogy segítsünk neki elérni ezt."

Gaslynak továbbra sem megy - Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Dan Mullan

Horner kifejtette azt is, hogy Verstappen szempontjából is kedvező lehetett volna, ha Gasly nem ennyire hátul szenved, mivel akkor a Mercedesnek őt is figyelembe kellett volna venni Hamilton kerékcseréinél, és nem biztos, hogy ennyire zavartalanul tudták volna megvalósítani a két kiállást, amivel megnyerték a versenyt. „A gond az, hogy egyáltalán nincs ott a közelükben, nem az a helyzet, hogy mondjuk esélyes lett volna, hogy Lewis mögé jön ki a kerékcseréjéről – mondta Horner. – Ma a Mercedesnek és a Red Bullnak is egyversenyzős futama volt, a két csapattárs nem vett részt a küzdelemben."

A Red Bull 244 ponttal a konstruktőri bajnokság harmadik helyén áll, 44 egységgel lemaradva a 288 pontos Ferrari mögött. A bikások pontjaiból 181-et szerzett Verstappen és mindössze 63-at Gasly, nem mondhatni tehát, hogy a francia túl sokat hozzátesz ahhoz, hogy elkapják a vörösöket. „Nyilván hátrányosan érint minket, hogy nem két autóval vagyunk ott az elejében. Különösen a konstruktőri bajnokágban gond ez, mivel ma ugyanannyi pontot szereztünk, mint a Ferrari, egy olyan pályán, ahol hoznunk kellett volna rajtuk" – utalt arra Horner, hogy a Hungaroring jobban fekszik a Red Bullnak, Gasly mégis jócskán elmaradt a vörös autóktól.

Harmadannyi pontot szerzett eddig, mint Verstappen - Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Dan Mullan

Hogy mi lesz Gasly sorsa, egyelőre kérdéses, a Red Bull a Magyar Nagydíj után is ragaszkodott ahhoz, hogy az év végéig meg szeretnék őt tartani, Horner azonban már nem volt annyira határozott ez ügyben.

A statisztikák mindenesetre a francia ellen szólnak, ha ugyanis Verstappen csak az Osztrák Nagydíjon kezdte volna el az idei szezont, már akkor is több pontja lenne Gaslynál.

„Ki kell kapcsolnia egy kicsit a szünet alatt, visszatekintenie a szezon első felére és megtanulnia a leckéket a második félidőre. Ez kulcsfontosságú a számunkra. Ahhoz, hogy legyen bármennyi esélyünk elkapni a Ferrarit, az kell, hogy előrébb végezzen – mondta Hornern. – Az a szándékunk, hogy a szezon végéig ő lesz a másik ülésben, viszont irtózatosan nagy szükségünk van arra, hogy többet hozzon ki az autóban rejlő potenciálból."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK