A horvátok Eb-blamától féltik a válogatottat

Vágólapra másolva!
Katasztrófától félti a válogatottat a horvát sajtó a júniusi labdarúgó Európa-bajnokság előtt. A Globus című lap szerint nemzeti tragédiával zárulhat a csapat portugáliai szereplése, miután Otto Baric szövetségi kapitánynak továbbra sincs fogalma együttesének összetételéről.
Vágólapra másolva!

Egy felmérés szerint mindössze a szurkolók két százaléka hisz abban, hogy a vb-ezüstérmes német válogatott aranyérmet szerez a portugáliai Európa-bajnokságon.

Az egy hete, Romániában elszenvedett 5-1-es vereség után érthetően csalódott lakosság 23 százaléka vélekedett úgy, hogy Rudi Völler gárdája már a nyitó körben búcsúzik.

A megkérdezettek 34 százaléka szerint a negyeddöntő lesz a végállomás, 21 százalék az elődöntőbe várja a csapatot. Hat százalék tartja képesnek a kedvenceket a fináléra.