A németeket megtartaná, Vietnámot megszerezné az F1
Kiderült, hogy maximum hány F1-es futamot lehet rendezni egy évben.
Kiderült, hogy maximum hány F1-es futamot lehet rendezni egy évben.
2003-ban egyszer már pont ugyanígy összetörte az autóját egy rajtnál.
Chase Carey visszahozná a Német Nagydíjat, Sean Bratches szponzorokat hajszol.
Az új tulajdonosnak fontosak a hagyományos helyszínek.
A mezőny megint a Hungaroringről mehet nyaralni.
Furcsának találja, hogy nem képesek fizetni a rendezési díjat.
Max Verstappen szemtelenül tehetséges, de a párharcok során egyre veszélyesebben feszegeti a határokat.
Nem működött a stopper, 5 helyett 8,6 másodpercig állt.
A Haas pilótája rendezte a konfliktusát Hamiltonnal.
Az egyes pilóták stratégiája illetve felhasznált gumijai szemléletesen.
Mindkét McLaren-pilótának spórolnia kellett.
Räikkönen szerint gyors a Ferrari, csak nem sokáig.
Nem értett egyet a büntetésével, ami megpecsételte a versenyét.
Rosberg-Hamilton, Red Bull-Ferrari csata a nyári szünet előtt.
Vettel szerint nem mások fejlődtek ennyit, ők vannak formán kívül.
Közelebb férkőztek a Mercedeshez, mint várták.
Bottas megörökölte a 7. rajthelyet, jobb eredményre nem is számított.
Szerinte nem panaszkodik sokat a rádión, alig szólal meg.