Az NBA szlovén sztárja emlékezetessé tette a karácsonyát
Máris 10 ezer pont fölé jutott a Dallas klasszisa.
Máris 10 ezer pont fölé jutott a Dallas klasszisa.
Draymond Greent alig egy hónap alatt háromszor állították ki.
Ki kellett hagynia a csapata vesztes meccsét.
Még idén megdőlhet a ligarekord, amit biztosan nem akarnak megdönteni.
A magyar csapatnak még Debrecenben is lesz lehetősége a kvalifikációra, ha nem jár sikerrel a Távol-Keleten.
Isiah Brown 42 ponttal vette ki a részét a fővárosi csapat sikeréből.
Studer Ágnes várhatóan januárban mutatkozhat be új csapatában.
A gyenge formában lévő Kaposvár új edzője vesztes meccsen mutatkozott be.
LeBron James csapatának, a Los Angeles Lakersnek négylábú szurkolója fergeteges hangulatot csinált a New York elleni meccsen.
Elképesztő hajrában dőlt el a szombathelyiek utolsó BL meccse.
A címvédő Sopron Szekszárdon játszik majd.
A diósgyőri csapat kilenc forduló után is őrzi veretlenségét.
A játéknap hőse a New York-i Jalen Brunson lett, aki 50 ponttal segítette az együttesét.
A 26 éves légiós a szerdai bolognai találkozón csaknem nyolc méterről talált a gyűrűbe.
A kétszeres olimpiai és négyszeres NBA-bajnok kosarasnak számos feltételnek meg kell majd felelnie, hogy újra játszhasson.
A Győr sem járt szerencsével a Bologna otthonában.
Akár a világsztár LeBron James is szerepet kaphat.
A nemzetközi szövetség (FIBA) munkatársai a tolnaiak bedobóját a legjobb nyolc feltörekvő játékos közé sorolták.
A Vasas magabiztosan győzött.
Az Alba Fehérvár összezuhant a DEAC otthonában.