Fehérvárra igazolt az NB I egyik legjobb kapusa
Korábban Marco Rossi is meghívta a magyar válogatottba.
Korábban Marco Rossi is meghívta a magyar válogatottba.
A szezon első hazai bajnokiján különlegesen néz majd ki a Groupama Aréna.
Az NB I második fordulójának nyitánya sokáig emlékezetes marad.
A DVTK edzője szerint pálya mellől nem lehetett megállapítani, melyik a feljutó, és melyik az egyik legjobb magyar csapat.
A miskolci csapat két év elteltével jutott vissza az NB I-be.
Több mint 8000 miskolci szurkoló ment ki a Puskás Akadémia elleni meccsre.
A miniszterelnök a magyar futball általános állapotáról is beszélt.
A szervezők nem akarták lerontani Európa egyik legrangosabb korosztályos tornájának színvonalát.
Andó-Szabó Sándor játékvezető 45 perces késéssel indította el a játékot.
A felcsúti csapat ezzel továbbra is második helyen áll a tabellán, az Újpest pedig továbbra is közel van a kiesőzónához.
Fordulatos meccset játszott egymással a két csapat. A Felcsút 2-0-ra vezetett, onnan 2-2 lett az állás, de a győztes gólt a hazai csapat szerezte meg.
A vendégcsapat kétszer is vezetett a találkozón. A ZTE játékosa, Lesjak gyönyörű kapáslövése nem ért ezúttal pontot.
A Puskás Akadémia fejött a tabella 3. helyére.
Mészáros Lőrinc hitet tett a fiatal magyar játékosok mellett és dicsérte az együttes edzőjét, Hornyák Zsoltot is
Kuttor Attila csapata Újpesten a 95. percig vezetett. A DVTK teljesen szétesett, hátrányból fordítva győzött a Felcsút.
Zalaegerszegen a bajnokesélyes Mezőkövesd, tovább szárnyalhat a Budapest a Honvéd.
Felcsúton nevelkedett a 18-szoros válogatott támadó.
A hétfői fináléban a brazil Flamengo lesz a magyar csapat ellenfele.