Barrichello a verseny után elmondta: "Ezt nem terveztük meg. Verseny közben sokat szórakoztunk, hogy próbáljunk olyan gyorsak lenni, mint a másik. Mit mondhatnék? Nagyon köszönöm Michaelnek és az egész csapatnak az éves támogatást. Azt hiszem, most már mindent megnyertünk - a konstruktőri vébét, az egyénit és miénk lett az egyéni második hely."
"Fontos volt megnyernem a versenyt. Elértem az utolsó kanyart, s nem tudtam, mit tegyek. Nagyon kedves volt Michaeltől, hogy egyszerre érjünk célba. A különbség nulla, egyszerre értünk be. Már 2003-ra gondolok. Fantasztikus csapatot építettünk, bár nem tudom, mit hoz a jövő" - mondta befejezésképp Rubinho.
Schumacher nem árulta el, miért is engedte el csapattársát. "Annyi rekordot döntöttünk meg idén, gondoltam maradt még egy: a legszorosabb befutó" - viccelte el a dolgot a világbajnok. "Komolyra fordítva a szót, kiváló csapatunk van, s gondoltam itt a nagy lehetőség egyszerre beérni, de picit hibáztunk."