Vágólapra másolva!
Operaénekesnek szánták, de a világ legszebb hangú V12-es motorjainak készítőjévé vált. Apját és elsőszülött fiát is korán elvesztette, így törvénytelen másik fiára hagyta dollárszázmilliókat érő örökségét. Kíméletlen, intrikus stílusával fiatal pilótákat hajszolt a halálba, de a versenypályán és az üzleti életben elért sikerei, valamint karizmája alapján nagysága csak Henry Fordéhoz és Honda Szoicsiróéhoz mérhető. A 120 éve született Enzo Ferrari filmbe illő élettörténetét idézzük fel.

Gyász és félrelépés a Ferrari-családban

Enzo Ferrari ekkor már rég családos ember volt, aki látszólag boldog házasságban élt feleségével Laura Garellóval. Gyermekük, a rajongásig szeretett Alfredino (Dino) pedig egyre gyakrabban tévedt be a modenai gyárba, a nyakig olajos szerelők közé. Miközben a Ferrarik az F1 mellett a Le Mans-i 24 óráson és Daytonában is sorra győzték le ellenfeleiket, Enzo és Laura nem tudott szívből örülni a sikereknek. Alfredinónál ugyanis izomsorvadást diagnosztizáltak az orvosok, állapota egyre rosszabbodott és 1956 nyarán, 24 éves korában elhunyt.

Ferrari egyik kedvenc pilótájával, az új-zélandi Chris Amonnal Monzában, 1967-ben Forrás: Ferrari Media/Archivio Ferrari

Dino tragédiája mélyen megrendítette Enzo Ferrarit.

Az addig nagyvilági életet élő, a nők társaságát sem megvető, alkalmazottai és pilótái körében intrikákat, vitákat generáló (és ebben nagy örömét lelő) csapattulajdonos visszavonult a dolgozószobája sötétjébe, ott gyászolta gyermekét.

Csak az a tudat nyugtatta meg, hogy volt egy másik fia is, aki házasságon kívül született. A szerelemgyerek Piero édesanyja egy modenai ügyvéd lánya, Lina Lardi volt, és noha Enzo házas emberként és buzgó katolikusként nem vállalhatta fel nyilvánosan a mostohafiát, büszke volt Pieróra, aki az apja délceg kiállását és arcvonásait örökölte.

Piero Lardi Ferrari ma Enzo egyetlen örököseként a Ferrari-birodalom 15 százalékának a tulajdonosa.

A Ford kifejezetten a Ferrari móresre tanítására fejlesztette ki a GT40-est, ami a hatvanas évek végén zsinórban négyszer nyert Le Mans-ban

Kosár a Fordnak, igen a Fiatnak

A globalizáció szele először a hatvanas évek közepén legyintette meg Maranellót, amikor a Ford vezérigazgatója ajánlatot tett a Ferrari felvásárlására. Enzo arcátlanul magas árat szabott és kikötötte, hogy a sportrészleget továbbra is ő fogja irányítani, különben nincs üzlet, amibe az amerikaiak bele is mentek. Csakhogy Ferrari az utolsó pillanatban meggondolta magát, visszalépett.

Ezzel úgy magára haragította a Ford vezérkarát, hogy Detroitban ukázba adták: a legnagyobb sikereik helyszínén, Le Mans-ban kell megverni a Ferrarit.

Ebből az elhatározásból született a Ford GT40, amely 1966-1969 között zsinórban négyszer nyert Le Mans-ban, esélyt sem adva a Ferrariknak.

A maranellói Ferrari-múzeumban a márka legendás versenyautóival tisztelegnek Enzo Ferrari emléke előtt Forrás: Ferrari/LaPresse/Andrea Giovanelli

Miután túltette magát a csalódottságon, a Commendatore belátta, hogy nem sokat tehet az autóipar globalizációja ellen. De ha már el kell adnia imádott cégét, akkor a vevő olasz legyen. Így jött létre a fúzió 1969-ben a Fiattal, amelynek akkori elnökével, Gianni Agnellivel jó barátságba került.

A Fiat által biztosított pénzügyi háttér és a kölcsönös bizalom vetette meg a Ferrari utolsó sikerkorszakának alapját a csapatalapító életében.

Egy fiatal ügyvédjelölt, Luca di Montezemolo (aki később, 1992-től 22 éven keresztül irányította elnökként a Ferrarit) vezetése alatt egy saját nevelésű mérnök, Mauro Forghieri tervezte a 312-es modellt, amellyel Niki Lauda és Jody Scheckter is a világbajnoki címig menetelt, a csapat pedig négy konstruktőr-vébét nyert 1975 és 1979 között.

Lauda és Scheckter nyert neki vb-címeket, de Enzo Ferrari utolsó kedvence Gilles Villeneuve volt. Fiaként szerette a bátor „Kis Kanadait”, aki 1982-ben belehalt a vakmerőségébe

Sikerei és az ezzel járó anyagi jólét ellenére Enzo Ferrari visszafogott életet élt. Alfredino halála és felesége betegsége miatt depresszióba esett, az 1960-as évek közepétől csak nagyon ritkán mozdult ki Modenából. Még Olasz Nagydíjra is csak a szombati edzésnapokon látogatott ki, a versenyt már otthonról, a televízióban nézte. Ekkoriban alakult ki róla az a tipikus kép, ahogyan a falon az elvesztett fiát (és kedvenc, szintén elvesztett versenyzőit) ábrázoló képek előtt, sötét napszemüvegben ülő, íróasztalára roskadó öregúr emléke a legtöbbekben máig él.

A Ferrari '70-es évekbeli sikerkovácsai, Luca di Montezemolo és Niki Lauda Monacóban, 1975-ben Forrás: Ferrari Archives/Ferrari Media

Bernie Ecclestone példaképe

Idősebb korában Ferrari már a saját versenyautói bemutatójára sem ment el, viszont gondoskodott arról, hogy egy bizalmasa mindenhol ott legyen és mindenről tájékoztassa.

A Commendatore még mindig vasmarokkal irányította birodalmát a '70-es évek végén, amikor egy Bernie Ecclestone nevű üzletember egyre nagyobb befolyásra tett szert.

A FOCA (F1-es Konstruktőrök Szövetsége) vezetőjeként rávette a többi brit F1-es csapatfőnököt, hogy bízzák rá a startdíjak megtárgyalását a versenyrendezőkkel. Ecclestone felmarkolta a pénzt, kifizette a kollégáit, ám a legtöbbet ő szakította az üzleten. Azt is tudta, hogy Ferrarit nem hagyhatja ki a „buliból", szüksége volt a Commendatore támogatására a FISA ellen vívott hatalmi harcban.

Enzo Ferrari óriásportréja az abu-dzabi Ferrari Worldben. A 20. század autóiparának gigásza volt Forrás: AFP/Walter Bibikow/Hemis.fr

Ecclestone akkori ügyvédje, a későbbi FIA-elnök, Max Mosley így emlékezik az első találkozásukra Ferrarival a 2015-ös életrajzi könyvében: „Amikor odaértünk [Maranellóba], egyenesen Enzo Ferrari elé vezettek minket. Nyolcvanéves volt és rendkívül impresszív, ahogy idős korában is a munkájának élt.

Bernie azt is mondta, hogy életében csak két emberrel találkozott, akikhez hasonlítani akart, az egyikük Ferrari volt. De én mindig is gyanítottam, hogy a másik ember nem létezik."

Maximális tisztelettel: Berger és Alboreto kettős győzelme Monzában, három héttel a csapatalapító halála után (1988)

Szinte hihetetlen, hogy Enzo Ferrari élettörténetét eddig csak egyszer vitték filmre, de Carlo Carlei 2003-as rendezése nem aratott világsikert (talán, mert a főszerepet egy kevésbé ismert színészre bízták).

Három éve Robert de Niro nyilatkozott úgy, hogy szívesen eljátszaná a Commendatorét,

majd Christian Bale-t kérték fel egy Enzo Ferrari-film főszerepére, aki végül lemondta a forgatást. A hollywoodi rendező, Michael Mann jelenleg Hugh Jackmannek „udvarol", hogy játssza el a 20. század egyik legjelentősebb alakjának szerepét, aki még gondolkodik a válaszon.

Talán nem is csoda ez egy olyan ember esetében, mint Enzo Ferrari, aki már életében legendává vált.