Az AC Milan legendája távozik a Copa Sudamericanát nyert csapatától
Az Olé nevű argentin portál azt is tudni véli, hogy hol folytatja pályafutását Hernán Crespo.
Az Olé nevű argentin portál azt is tudni véli, hogy hol folytatja pályafutását Hernán Crespo.
Danyi Gábor vezetésével egy új sportszakmai projektbe vágnak bele.
A válogatott védő közös megegyezéssel bontotta fel idén nyárig szóló szerződését a londoni klubbal.
A norvég középpályás nem elégedett a játékidejével.
Két év után hagyja el a csapatot, mivel a felek nem hosszabbítanak szerződést.
A 31 éves játékos kezdeményezte a szerződése felbontását.
Már az is eldőlt, hol folytatja a magyar edző.
A 32 éves támadó kihagyta a hétfői edzést, a szerződése felbontását kérte a klub vezetésétől.
A sportigazgató szerint a következő években Európa egyik legjobb középpályásává válhat a magyar focista.
A vb-ezüstérmes edző a munkája része, hogy nagy a nyomás rajta.
A fizetése így is gondot jelenthet, a Manchester United érdeklődik a walesi sztár után.
A támadó már nem tekinti magát a katalán csapat játékosának, amelynek következményei lesznek.
Koeman elment Messi házába beszélgetni, de nem győzte meg.
A román szakember a negatív visszhang hatására mondott le.
Az argentin válogatott klasszis megszakította a szerződéshosszabbításáról szóló tárgyalásokat.
Ivan Rados és Kalmár Olivér viszont marad az angyalföldi klubnál.
Lanzafame és Kesztyűs a kölcsönszerződés után is marad Kispesten.
A korábbi csapatkapitány az NB II-es Vasast választotta.
A brazil védőre és az uruguayi csatárra a félbeszakított BL-idény befejezésig számítanak.
A horvát játékos tagja volt a 2017-es bajnokcsapatnak is.