Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton az utolsó mercedeses esélyét használná ki, Lando Norris és Fernando Alonso végre futamot nyerne, Carlos Sainz szépen búcsúzna a Ferraritól, Sergio Pérez az állását őrizné meg, Charles Leclerc pedig megmutatná, milyen műszaki és stratégiai hiba nélkül lehozni egy szezont. Ám az elmúlt másfél év és a múlt heti tesztek eredményei alapján az egyéni világbajnoki pontversenyben nagy csodának kéne történnie, hogy Max Verstappen ne szerezze meg sorozatban a negyedik világbajnoki címét. Az élcsapatok között és a középmezőnyben is ugyanakkor módosulhat valamelyest az erősorrend – lássuk, melyik csapatok és pilóták mire lehetnek képesek a hétvégén kezdődő Forma–1-es szezon soron következő 24 versenyhétvégéjén!

Max Verstappen fölénye a tavalyinál is nagyobb lehet

A tavalyi beharangozó írásunkban azt írtuk, hogy nem elképzelhetetlen, hogy Max Verstappen a 2022-esnél is nagyobb fölénnyel fogja megvédeni a világbajnoki címét. Arra azonban mi sem számítottunk, hogy a szezonbeli 15 futamgyőzelmét 19-re, a 7 pole pozícióját pedig 12-re növeli. Idén még két futammal többet rendeznek, hiszen Imola és Sanghaj is visszatér a rekordot jelentő 24 versenyes idény során. Ez pedig azt jelenti, hogy több esély van arra, hogy az immáron háromszoros holland világbajnok tovább dönti a csúcsait, és még dominánsabb teljesítménnyel szerzi meg a negyedik világbajnoki címét.

Max Verstappen, RB20, Red Bull
Max Verstappen az idei autójával, az RB20-assal is dominálhat
Fotó: Anadolu via AFP / Anadolu via AFP/2024 Anadolu

Emellett szólnak a bahreini teszten történtek is. A tesztet a tavalyihoz hasonlóan csupán három napon át, mindössze egy héttel a szezonkezdet előtt rendezték meg. Ráadásul ezúttal a tesztre szerda és péntek között került sor, amiért 

az idénynyitó Bahreini Nagydíj hétvégéjét csütörtök és szombat között tartják meg. 

Ennek oka, hogy elég idő legyen a jövő heti, Szaúd-Arábiai Nagydíjig, amelyet a március 10-én kezdődő ramadán miatt 9-én, szombaton rendeznek.

A múlt heti, csatornafedél-problémákkal teletűzdelt tesztelésen Max Verstappen mindössze a hatodik leggyorsabb időt futotta, és a két Ferrari, George Russell és Csou Kuan-jü mellett a csapattársa, Sergio Pérez is előtte zárt a rangsorban. Ám, mint kiderült, Max Verstappen alaposan megtankolt autóval, letekert motorral és eggyel keményebb keverékű gumiabronccsal ért el mindössze 433 ezreddel lassabb köridőt a bahreini pályán, mint a teszt zárónapján leggyorsabb Charles Leclerc. Nem csoda tehát, hogy 

Fernando Alonso szerint Verstappen címvédése lényegében már most kihirdethető, 

a holland pilóta pedig elégedett volt az idei koncepcióval. Természetesen a sikerhez az is kell, hogy a csapatfőnöke, Christian Horner akár egész idényt végigkísérő botránya ne nyomja rá a bélyegét Verstappen teljesítményére, de a holland profizmusát ismerve ettől nem valószínű, hogy tartani kell.

Szavazzon, és kövesse nyomon a szavazás állását!

Hogyan zárja Max Verstappen a 2024-es Forma–1-es szezont?

Ezekre lehet következtetni a bahreini tesztnapokból

A teszteken a 2008 óta az első vb-címére vágyó Ferrari és a Red Bull nem csupán a leggyorsabb, de a legszorgosabb csapatok közé is tartozott, műszaki hiba – ha a Pérez autójának padlólemezén kisebb kárt okozó csatornafedélt nem számítjuk – nélkül, így e két istálló szurkolói lehetnek a legbizakodóbbak. Náluk is több kört futott a Haas, amely nagyon ráfeküdt a tavaly hiányzó versenytempóra, ugyanakkor az egykörös tempóban a leggyengébben teljesítettek a tavaly utolsó helyen záró amerikaiak. 

Akitől egyértelműen visszaesést lehet várni, az az Alpine pilótapárosa, 

akik már tavaly is alulmúlták a 2022-es önmagukat, de legalább jött néhány dobogós helyezés. Idén viszont nagy szenzáció lenne az előjelek alapján, ha Esteban Ocon vagy Pierre Gasly egyáltalán az élmezőny közelébe tudna jutni.

Az Alpine-nal szemben előreléphet a két névváltó, a Stake Sauber és a vezetőségben is kicserélődött Visa Cash App RB, akik kifejezetten bizakodóak voltak már a tesztek előtt, és az ott látott teljesítményük alapján meg is van erre az okuk. A szakértők közül többen 

azt várták, hogy a McLaren a 2023 második felében látott teljesítményén még tovább javítva akár a Red Bull fő kihívójává léphet előre, 

ám a múlt héten látottak kissé elbizonytalaníthatták őket. A wokingiak tavaly sem végeztek Bahreinben az élmezőnyben, és alig futottak kört a teszten – ez pedig most is így történt. Az Aston Martinról nehéz eldönteni, hogy mekkora meglepetésnek számítana egy újabb szezonnyitós dobogó, a legjobban titkolózó csapatnak pedig a tesztek során a legtöbb technikai problémával küszködő Williamset tartják. Szintén nagy kérdés az elmúlt két szezonban csupán egy futamgyőzelmet begyűjtő Mercedes, amelyet az eredmények alapján nem lehet a konstruktőri vb-cím várományosának gondolni, az autóelemek különleges kialakítása és a nyilatkozatok alapján viszont annál inkább.

 

Sokak utolsó esélye a 2024-es szezon

Eddig leginkább csak a csapatokról beszéltünk, a pilótákról kevésbé. Ennek részben oka, hogy 

a Forma–1 történetében először egyetlen változás sincs a rajtrácson: mind a 20 pilóta megmaradt, ráadásul ugyanannál a csapatnál. 

Az viszont garantált, hogy 2025-ben nem ezt a felállást látjuk majd. Már azelőtt biztosra vehető volt mindez, hogy február elején a Ferrari váratlanul bejelentette Lewis Hamilton leigazolását, ám ezzel egy olyan pilótakeringő indult be, amelyet a versenyhétvégékkel párhuzamosan végigizgulhatunk majd a szezonban. Hamilton távozásával ugyanis Carlos Sainz számára nem maradt hely a Scuderiánál, de ugyanígy 2024 végén jár le a szerződése további 11(!) pilótának. Név szerint: Sergio Pérez, Fernando Alonso, Esteban Ocon, Pierre Gasly, Daniel Ricciardo, Cunoda Juki, Valtteri Bottas, Csou Kuan-jü, Kevin Magnussen, Nico Hülkenberg és Logan Sargeant.

A szezon végére Alonso 43, Hülkenberg 37, Bottas és Ricciardo 35, Pérez 34, Magnussen pedig 32 éves lesz, így nekik minden bizonnyal nagyot kell idén villantaniuk ahhoz, hogy a sportágban maradás mellett akár rögtön egy élcsapathoz kerüljenek. Alonso példája ugyanakkor mutatja, hogy a kor nem akadály, hiszen miután a spanyol világbajnok hat idény alatt egyszer állt dobogóra, tavaly csapatot váltva nyolc alkalommal is a legjobb háromban végzett. 

Pérez alatt már 2023-ban is ingott az ülés, hiszen hiába zárt az összetettben másodikként, 290 ponttal maradt le Verstappentől. 

A Red Bull eddig kitartott a mexikói mellett, viszont talán Pérez is inkább váltani akar az idény végén, minthogy egy kristálytisztán második számú pilótája legyen az egyik legjobb csapatnak.

Sergio Pérez, Sergio Perez, Red Bull
Sergio Pérez a jövőjéért is versenyez - ha egyáltalán ő a Red Bullnál akar maradni
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto

Jelenleg tehát erősen kérdéses, hogy miként néz majd ki a 2025-ös rajtrács, és noha Max Verstappen, Charles Leclerc, George Russell, Lando Norris és Oscar Piastri helye legalább biztosnak tűnik, arra sem fogadnánk nagy összeggel, hogy a fennmaradó két pilóta – Lance Stroll és Alexander Albon – nem vált csapatot az idei szezon végeztével.

 

A sprintformátum módosítása a legnagyobb változás

A versenynaptár fő változása Sanghaj és Imola visszatérése mellett, hogy a Japán és az Azeri Nagydíj "helyet cserélt", azaz Szuzukában tavasszal, Bakuban viszont ősszel rendeznek majd futamot. Nyár elején a spanyol-osztrák-brit hétvégét, majd 

az utolsó két hónapban az amerikai-mexikói-brazil és a vegasi-katari-emírségekbeli hétvégéket rendezik egymás után, azaz háromszor is lesz "triplázás". 

A Bahreini és a Szaúd-arábiai Nagydíj mellett egy harmadik helyszínen is szombaton rendezik a versenyt, a Las Vegas-i futam kezdési időpontja azonban 2023-hoz hasonlóan magyar idő szerint vasárnap reggel lesz. A Magyar Nagydíj ezúttal is a nyári szünetet megelőzően az utolsó előtti hétvége lesz, a Hungaroringre még a párizsi olimpia kezdete előtt, július 19. és 21. között érkeznek a Forma–1-es csapatok.

A több mint kilenc hónap hosszúságú, 24 futamos idény során az egyes versenyhétvégék között 

összesen mintegy 123 ezer kilométert kell megtenniük a csapatoknak, azaz olyan sokat utaznak, mintha háromszor repülnék körbe a Földet – optimalizálva ez a távolság 58 ezer km lenne –, 

és a tavaly megszokott módon hat sprintfutamra kerül majd sor. Ezek helyszíne ezúttal Sanghaj, Miami, Spielberg, Austin, Sao Paulo és Loszaíl lesz, és noha a pontozási rendszer megmarad, a sprinthétvégék menetrendje módosul: a sprintidőmérőre a szabadedzés után, pénteken kerül sor, szombaton pedig előbb megtartják a sprintfutamot, majd a többi hétvégén is megszokott időpontban, szombat délután jön a vasárnapi futam kvalifikációja. Ez egyben a 2024-es szezon legnagyobb változása is, hiszen ezt leszámítva más, nézők által jól látható tényező az autókat és a szabályokat tekintve sem módosult.

A csapatok és a pilóták tehát már jó ideje készen állnak, múlt hét óta tulajdonképpen teljesen. A Verstappen-szurkolókat leszámítva pedig a többség abban bízhat, hogy az említett állandóság az erőviszonyokat tekintve nem maradt meg, és a következő kilenc és fél hónap 24 versenyhétvégéjén nem csupán a dobogós helyekért és a középmezőnyben, de akár a győzelemért is izgalmas csata várható Lewis Hamilton utolsó mercedeses évében.

Kapcsolódó cikkek