Vágólapra másolva!
Mindössze egy hét alatt ötmillió fontnak megfelelő összeget keresett Michael Jordan azzal, hogy Lionel Messi Párizsba igazolt.

A brit The Sun szerint ennyi hasznot hozott a Michael Jordanről elnevezett brand névadójának az, hogy Lionel Messi megérkezett a francia fővárosba és a nevével ellátott mezeket gyakorlatilag pillanatok alatt elkapkodták.

Messi 30-as meze folyamatosan hiánycikk a PSG boltjaiban, egy hét alatt 100 millió font értékben keltek el az argentin nevével ellátott csapatmezek.

Mindenki Messi-mezt akar Párizsban Forrás: AFP/Stephane De Sakutin

A Jordan márka, amely a Paris Saint-Germain sportszergyártója, minden eladott mez árának öt százalékát kapja meg. Az átigazolás jót tett a márkának, mert a koronavírus miatt 24 százalékkal csökkent a cég értéke.

Lionel Messi a hírek szerint akár már pénteken bemutatkozhat új csapatába. Az pedig, hogy újra lehetnek szurkolók a stadionokban, csak növelni fogják a mezeladásokat.