Alonso örülne ha Indy-sárgában pompázna az új McLaren
A spanyol idén nem indul az Indy-500-on, helyette Monacóban versenyez majd.
A spanyol idén nem indul az Indy-500-on, helyette Monacóban versenyez majd.
Péreznek már megadatott, hogy McLarent vezessen, de nem állt készen a feladatra.
Paddy Lowe elismeri a Force India eredményeit, de a McLaren fejlődésétől is tart.
Barátja szerint a kétszeres F1-világbajnok hiába győzne, semmit sem nyer az USA-ban.
Zak Brown az autó és a csapat megjelenésében is komoly változtatásokat ígér.
200 kilóval könnyebb, 300 lóerővel erősebb autók kellenének Stefan Johansson szerint
A Red Bull után a McLaren is borsot törhet a franciák orra alá
Csak így tudta elvenni Carlos Sainztól a 6. helyet.
Alapítványt épít, ami felfuttatta Lewis Hamiltont is.
Legalábbis ezt írja egy, a Forma-1 furcsaságaival foglalkozó honlap.
Zak Brown le is váltja Ron Dennist, meg nem is.
Az F1-es csapat és az autógyár nem eladó.
Az F1 történetének legeredményesebb vezetőjének nevezik, de nem kérnek belőle.
Összeveszett a többi tulajdonossal.
Bernie Ecclestone kereshet a kilépéssel, a csapatok rosszul járhatnak.
Nem hajlandó olcsón adni az F1-es csapat nevét.
Csak az első idei futamok után tűzi ki a 2015-ös céljait
Az üldözők a nehézségek ellenére is elégedettek.
A kétszeres világbajnok nem távozhat idő előtt a McLarentől.